A versenyhivatal az áraikat egyszerre emelő pékeket nem, ám az áregyeztetéseket kezdeményező érdekképviseletüket elmarasztalta a piaci verseny korlátozása miatt.

Kétéves vizsgálódás után a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa felmentette kartellgyanú alól a sütőipari vállalkozásokat. Érdekképviseletüket, a Magyar Pékszövetséget viszont ugyanebben az ügyben elmarasztalta a hatóság, és egymillió forintos bírság befizetésére kötelezte. A versenyhivatal még 2002 márciusában indított eljárást az akkoriban még Magyar Pékek Ipartestülete néven ismert pékszövetség által szervezett 2001. januári nyíregyházi, illetve a 2002 januárjában rendezett egri üléseken elhangzottak miatt. A GVH úgy ítélte meg, hogy a pékszövetség hibázott, amikor a sütőipari termékek árának emelésével kapcsolatban megkereste az üléseken részt vevő 41 sütőipari vállalkozást. Az „összebeszélés” ugyanis alkalmas volt a piaci verseny korlátozására. Mindazonáltal az egyeztetésen részt vevő pékségek nem kaptak büntetést, mert a Versenytanács úgy ítélte meg: a verseny korlátozása csak alacsony fokú volt, ráadásul az áremeléseket a költségek növekedése amúgy is indokolttá tette.

Bővebben:
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?…