Jelentős késéssel vehetik át adóvisszatérítésüket azok, akik jóval a bevallási határidő lejárta előtt, február végén vagy március elején adták postára küldeményüket – közölte Varga Árpád az APEH szakmai elnökhelyettese.

Budapesten, a főváros környékén és a vidéki nagyvárosokban ez összesen körülbelül 15 ezer adófizetőt érint, akik tíz-húsz nappal a 30 napos határidő lejárta után kapják meg adó-visszatérítésüket. Varga Árpád szerint a késés oka a posta új logisztikai központjának márciusi káosza. Az adóhatóság tudja igazolni a postai késedelmet, így a jogos kártérítés is a postát terheli. Tomecskó Tamás a Magyar Posta Rt. szóvivője cáfolta az APEH vádjait.