A szükséges kormányrendeletek késése miatt kaotikus helyzet alakulhat ki az új közbeszerzési törvény május 1-jei teljes hatálybalépésekor – vélik szakértők. Úgy tudjuk, az elektronikus közbeszerzés koncessziós jogát a Kopint-Datorg kaphatja meg.

2003 végén elfogadott, az Európai Közösség jogszabályaival harmonizáló új közbeszerzési törvény döntő része május 1-jén lép hatályba. Záró rendelkezései értelmében számos kérdést kormányrendeletben kell szabályozni. A kabinet tavaly októberben hozott határozatában szabta meg a szükséges feladatokat, s bár a határidők már lejártak, a 19 vonatkozó szabály és rendelet többsége még nem született meg.

Szakértők szerint a csúszás miatt a közbeszerzések piacán kaotikus helyzet alakulhat ki. Szabálytalan működésbe kényszeríthetik a cégeket – fogalmazott egyikük. Problémaként említette, hogy nem született meg a május 1-jétől alkalmazandó hirdetménymintáról szóló rendelet, jóllehet kiadásának határidejét 2003. december 15-ben állapították meg. Mivel a cégek nagy részénél versenyeztetési szabályok vannak, a jogszerű működéshez azokat is módosítani kellene. A rendeletek késése miatt májusig erre is kicsi az esély.

Az új közbeszerzési törvényhez kapcsolódó előterjesztéseken rohamtempóban dolgoznak, a hirdetményekkel kapcsolatos tervezet például ezen a héten kerül tárcaegyeztetésre. Ezzel együtt is jó, ha a rendeletek harmada megjelenik május 1-jéig.

Eldőlni látszik az elektronikus közbeszerzéssel kapcsolatos “harc”. A Miniszterelnöki Hivatal és az Igazságügyi Minisztérium – úgy tudni – egyezségre jutott. Így az előző kormány idején a Magyar Postához került konceszsziós jogot a Kopint-Datorg kaphatja meg. A központosított, illetve az elektronikus közbeszerzésről szóló előterjesztés ma kerül közigazgatási államtitkári egyeztetésre. Az idő sürget, mert ha május 1-jéig ez ügyben sem születik döntés, az akkor hatályba lépő új közbeszerzési törvény értelmében a koncesszióra pályázatot kellene kiírni. Még nem egyértelmű, hogy az elektronikus közbeszerzéssel kapcsolatos korábbi, sokmilliárdos postai fejlesztéseket felhasználják-e.