A Pénzügyminisztériumban jelenleg folyik a jövő évi adócsökkentéssel és az adórendszer egyszerűsítésével kapcsolatos szakmai munka. A PM szakértői mellett társadalmi testületek is dolgoznak ki koncepciókat, döntés azonban még nem született.

Folyik a Pénzügyminisztériumban a jövő évi adócsökkentéssel, az adórendszer egyszerűsítésével kapcsolatos szakmai munka, ám a változtatásokról döntés még nem született. A minisztérium mellett különböző szakértői csoportok és társadalmi testületek is dolgoznak ki javaslatokat, várható, hogy ezek közül több megjelenik majd a napi sajtóban.

A Világgazdaság című napilap csütörtöki számában megjelent adóreformanyag is egy szakmai csoport munkája – áll a PM közleményében. A tárca felhívta a figyelmet arra, hogy ezek javaslatok, koncepciók, és nem tekinthetők a minisztérium álláspontjának. A szakmai munka előrehaladtával, a pénzügyminisztériumi álláspont kialakulásával, a fontosabb döntések meghozatalával párhuzamosan a tárca folyamatosan és széles körben tájékoztatni fog.

Medgyessy Péter miniszterelnök a közelmúltban bejelentette, hogy megbízta a pénzügyminisztert: dolgozzon ki olyan javaslatot a jövő esztendőre, amely a közterhek csökkentését eredményezi, és hozzájárul az adórendszer egyszerűsítéséhez. Draskovics Tibor korábban úgy nyilatkozott, hogy a tárcánál körvonalazódó szakmai koncepció szerint a következő években az államháztartás hiánya minden esztendőben legalább 0,5 százalékponttal mérséklődik, és hasonló ütemben csökken a költségvetési, államháztartási újraelosztás. A tárca az olcsóbb állam kiépítésére törekszik, az állami költekezés visszaszorításával lehetővé válik az elvonások, a közterhek mérséklése.