A brit kormány meg fogja akadályozni, hogy az Európai Unió készülő új alkotmányában külön “záradék” örökítse meg Európa keresztény jellegét – írta kormányforrásokat idézve a The Observer.

A legnagyobb baloldali vasárnapi brit lapnak a londoni külügyminisztérium név nélkül nyilatkozó illetékesei azt mondták: a kereszténység mint Európa történelmi örökségének része megemlíthető az alkotmányban, de abban “kiegyensúlyozott módon” el kell ismerni a földrész vallási és kulturális sokszínűségét is. A lap szerint az Európai Unió keresztény jellegét kiemelő záradék befoglalását az uniós alkotmányba elsősorban Írország, Olaszország és Lengyelország támogatja. Brit diplomaták elismerik, hogy “kényes kérdésről” van szó, mégis annyira semleges megszövegezési javaslaton dolgoznak, amely egy brit kormányforrás szerint már nem fog jelenteni semmit – írta a The Observer.

A lap külügyminisztériumi forrásai szerint a brit kormány azt a francia szándékot is ellenezni fogja, hogy az alkotmányba záradékként kerüljön be: az a tagország, amelyik nem ratifikálja az alkotmányt, lépjen ki az EU-ból. A brit kormány ebből a szempontból kényes helyzetbe manőverezte magát, amikor néhány hete, az addigi ellenző álláspont teljes fordulatával, a konzervatív ellenzék és a jobboldali sajtó rendkívüli nyomásának engedve bejelentette, hogy népszavazásra bocsátja az új alkotmány tervezetét, ha azt a tagállamoknak sikerül végleges formájába önteniük.