Csaknem fél év telt már el a szektort szabályozó új törvény kihirdetése óta, de a piacon lényegében még mindig a három évvel ezelőtti szabályozás érvényesül. Nagyon lassan alakul ki az a jogi környezet, amely a reformmal felérő modernizációt vezetné be a távközlési szolgáltatási piacokra.

Az európai integráció szempontjából a lemaradásban észlelt legnagyobb távolságot az okozza, hogy mekkora jelentőséget tulajdonít az ágazati kormányzat a társadalmi és gazdasági feltételek együttes kezelésének.

“A reform esetleg megnyithatja piacokat a verseny előtt” – írta a gazdasági világlap, a Financial Times majdnem egy éve az akkor még csak előkészületben lévő magyar elektronikus hírközlési törvényről (eht.) készített interjú címében. A bizonytalanságot tükröző nyilatkozatok azóta már talán homályba merültek, de tény, hogy a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság szempontjából legjelentősebb szabályozásokat még mindig a 2001 júniusában az Országgyűlés által elfogadott hírközlési törvény és a többször módosított végrehajtási rendeletek alapján megkötött távközlési szolgáltatási szerződések határozzák meg. Nem lett tehát egyértelműbb a piac számára a befektetések szabályozási környezete, az európai szabályokkal történő harmonizáció ígérete pedig nem volt elegendő.

Bővebben:
http://www.vg.hu/index3.php?…