Egyre több európai kormány jelenti be, hogy népszavazáson kíván dönteni az állam- és kormányfők által elfogadott Alkotmány ratifikálásáról. A portugálok valószínűleg ma tesznek bejelentést a népszavazásról, a hollandok pedig elnökségük alatt, még ebben az évben megtartanák a referendumot.

A portugál kormány várhatóan ma jelenti be, hogy 2005-ben népszavazást tart az Alkotmányról. A javaslatot szeptemberben terjesztik a lisszaboni parlament elé.

A hollandok elnökségük alatt, még ebben az évben tartanák meg a referendumot. A holland külügyminisztérium szerint a szavazásra decemberben kerülhetne sor. A népszavazást azonban csak akkor tudják megtartani, ha a holland jogi szakértők és fordítók időben elkészülnek az Alkotmány szövegének fordításával.

Hollandia történetének első országos népszavazása nem lesz kötelező érvényű a kormányra nézve. Bár minden baloldali és jobboldali párt támogatja az Alkotmányt, elképzelhető, hogy az országban az utóbbi időben előretört euro-szkeptikus hangok befolyásolhatják a népszavazás kimenetelét.

A britek ugyanakkor hétfőn (2004. június 21.) bejelentették, hogy az Alkotmányról szóló referendumot csak elnökségük után rendezik meg. Nagy Britannia 2005 júliusától 2005 december végéig tölti be az elnöki tisztséget, így a népszavazásra csak 2006-ban kerülhet sor. Szakértők szerint így a brit vezetés elnökségét Európa népszerűsítésére használhatja.

Mind a belga, mind a spanyol kormány már korábban közölte, hogy a népszavazás gyors kiírását preferálja. A belga miniszterelnök, Guy Verhofstadt szeretné, ha a belga szavazást a hollandokkal egy napon tartanák, és elképzelhető, hogy Luxemburgot is bevonva “Benelux” népszavazást tartanak majd. A belga referendum kérdése azonban még nyitott, mert a franciaajkú pártok képviselői még nem döntöttek álláspontjukról.

Valéry Giscard d’Estaing szerint Franciaországban 2005 tavaszán tarthatnának népszavazást.