A postáról szóló törvény adatkezelésre vonatkozó egyes rendelkezései nem felelnek meg az adatvédelmi törvény előírásainak – állapította meg az adatvédelmi biztos. Péterfalvi Attila, aki emiatt a postatörvény módosítását javasolja, kifogásolta az új rendszerű küldemény-feldolgozás egyes mozzanatait is.

Az adatvédelmi biztos kedden adott ki közleményt a hivatalból indított vizsgálatról. Ebben leszögezi: elkerülhetetlen, hogy a postai küldeményeken feltüntetett személyes adatok kezelésével járó tevékenységet a jelenleginél részletesebb törvényi szintű szabályok rendezzék.

Az adatvédelmi biztos annak megállapítására indított vizsgálatot, hogy a logisztikai központ tevékenysége adatvédelmi szempontból megfelel-e a hatályos jogszabályoknak. Péterfalvi Attila közölte: a vizsgálat nem tárt fel olyan törekvéseket, amelyek arra utalnának, hogy a posta a küldemények feldolgozásán túl egyéb műveleteket végezne a fizikailag birtokába jutó adatokkal.

A közleményből kiderül: a vizsgálat során megerősítést nyert az is, hogy a könyvelt küldemények átvételének igazolására szolgáló kézbesítési okirat adattartalmára vonatkozó törvényi szabályozás sem felel meg az adatvédelmi törvényben előírtaknak. “Ezért az adatvédelmi törvényben biztosított felhatalmazásnál fogva javasoltam az informatikai és hírközlési miniszternek, hogy a postáról szóló törvény említett pontokon történő módosítását kezdeményezze” – közölte az adatvédelmi biztos.

Szabó Pál, a társaság vezérigazgatója egy korábbi nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a Magyar Posta a feldolgozást követően semmilyen formában nem tárolja a küldeményekről készült képeket. A technológiai rendszer nem sérti az adatvédelmi előírásokat, és minden tekintetben megfelel azoknak – közölte a vezérigazgató, hozzátéve: “a posta betartja az adatvédelmi előírásokat, s a technológia maga törli a feldolgozás végeztével az adatokat.”