Az Európai Unió 25 tagországából mindössze kettő, Szlovénia és Hollandia építette be a nemzeti törvénykezésbe az áram-és gázpiaci liberalizálásáról szóló irányelvet az előírt határidőre, július 1-jére – közölte az Európai Bizottság.

Három másik állam, Magyarország, Dánia és Litvánia már törvénybe iktatta, illetve hamarosan törvénybe iktatja a piac felszabadítását célzó rendelkezéseket – mondta Amador Sanchez Rico, a bizottság szóvivője.

“A többi tagországban a bizottság az év vége előtt számít az előírások törvénybe iktatására” – tette hozzá.

Sanchez Rico megismételte: az Európai Bizottság várhatóan eljárást indít a jövő héten a késlekedő tagországokkal szemben.

Az irányelv értelmében július 1-től a 25 tagországban az üzleti szféra ott szerezheti be az áramot és a gázt, ahol számára a legkedvezőbb. Ugyanez a magánfogyasztókra 2007-től lesz érvényes.

A piac felszabadításának kötelezettsége az unióhoz újonnan csatlakozott országokra is vonatkozik, kivéve Észtországot, amely 2012-ig kapott haladékot.

A szóvivő egyelőre nem nevezte meg azokat az országokat, amelyekkel szemben eljárást indítanak. Csak annyit mondott: a bizottság július 7-én teszi közzé azoknak az országoknak a listáját, amelyek első lépésben levelet kapnak Brüsszelből.