Újabb per elé néz a McDonalds, ugyanis egy civil szervezet keresetet nyújtott be a gyorsétterem-lánc ellen. A cég képviselőinek most azért kell bíróság elé állniuk, mert nem tartották be 2002-ben tett ígéretüket, amely szerint a sütéshez használt káros olajtípus használatát csökkentik.

A BanTransFats elnevezésű, kaliforniai székhelyű nonprofit szervezet csütörtökön, San Franciscoban nyújtotta be keresetét, az úgynevezett transz-zsírsavak túlzott használata és megtévesztő reklámkampány miatt, írja a CNN. A McDonalds tavalyelőtt jelentette be, hogy a sütési folyamat során csökkentett mértékben használja majd a transz-zsírsavakban bővelkedő olajat, és ezáltal egészségesebb lesz az étteremben kapható ételek zöme.

“A BTF arra kérte a bíróságot, hogy utasítsa a McDonalds vállalatot arra, hogy tegyen hatékony lépéseket, és amilyen gyorsan csak lehetséges, térjen át az új típusú sütő-olajok használatára. Erre a cég már korábban ígéretet tett, és a reklámokban is kommunikálja az egészségesebb ételek céljából irányzott változtatást” – mondták a CNN-nek a BTF-nél.

A McDonalds 2002 szeptemberében jelentette be, hogy “továbbfejlesztett” olajjal fog sütni azzal a céllal, hogy csökkentse a transz-zsírok mennyiségét, amelyet például a sült burgonya készítésekor is használnak, és nagy mennyiségű fogyasztása érelmeszesedést okoz.

A változtatást 2003 februárjára ígérte meg a gyorsétterem-hálózatot üzemeltető vállalat, de február 28-án kiadtak egy közleményt, amely szerint meghosszabítják a határidőt. Ebben azonban nem közölték az újabb, konkrét időpontot. “Amíg a gyors teljesítés csodálatra méltó cél, nekünk elsősorban vendégeink megelégedettségére és termékeink minőségére kell összpontosítanunk” – olvasható a McDonalds jelentésében.

A BTF szerint a változtatás nem csupán az általános elhízást csökkentené, hanem egyéb egészségügyi problémákat is orvosolna. A Harvard Egyetem kutatói szerint például minden évben harmincezer szívbeteg hal meg a transz-zsírsavak miatt.

Ugyanez a civil szervezet indított keresetet a Kraft Foods cég ellen is, áprilisban. A vállalat Oreo elnevezésű süteményét támadták, amely szintén bővelkedik a transz-zsírokban és emiatt rendkívüli módon káros a gyerekekre.