Kovács László az energetikai területért felel majd a november elsején hivatalba lépő új Európai Bizottságban. Barroso, a testület elnöke a vártnál korábban jelentette be a tárcák elosztását, melyek közül néhányat szétválasztott, és öt alelnöki tisztséget hozott létre.

Az Európai Bizottság következő elnöke csütörtökön ismertette a tárcák elosztását a november elsején hivatalba lépő huszonöt fős testületben; Kovács László, a bizottság majdani magyar tagja az energiaügyi kérdésekért lesz felelős. José Manuel Durao Barroso nem alakította át lényegesen a szakterületek jelenlegi szerkezetét, de a mostani kettővel szemben öt alelnöki tisztséget hozott létre, néhány tárcát pedig kettéválasztott.

Alelnök lesz a német Günter Verheugen, a svéd Margot Wallström, valamint a francia Jacques Barrot, a testület bővítési, környezetvédelmi, illetve regionális kérdésekért felelős jelenlegi tagja, akik a Barroso-bizottságban is helyet kapnak. Az újonnan hivatalba lépő biztosok közül az észt Siim Kallas és az olasz Rocco Buttiglione kerül még alelnöki tisztségbe. Kallas adminisztratív és pénzügyi ellenőrzési kérdésekkel, valamint a csalásellenes harccal foglalkozik majd, Buttiglione pedig a bel- és igazságügyi területért lesz felelős.

Barroso némileg váratlanul, az eddig jelzettnél több mint egy héttel korábban ismertette a feladatkörök elosztását az új bizottságban. Az utóbbi hetekben elhangzott hivatalos közlések – a bizottság részéről is – arról szóltak, hogy ez az augusztus 23-ával kezdődő héten lesz esedékes. A nagyobb tagállamoknak nem sikerült megszerezniük a legnagyobb súlyúnak tekintett – gazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű – tárcák mindegyikét. Egyedül Nagy-Britannia esetében teljesült az a várakozás, amely szerint majdani biztosa, Peter Mandelson a külkereskedelmi kérdésekért lesz felelős.

A többi kulcstárca közül a gazdasági és pénzügyek az új bizottságban is ezek jelenlegi felelőse, a spanyol Joaquín Almunia irányítása alatt maradnak. A belső piaci biztos tisztségét Barroso kettéválasztotta, és az új posztokat egy-egy kisebb tagállam biztosának juttatta: az ír Charlie McCreevy a szorosabb értelemben vett belső piaci ügyekkel és a szolgáltatási szektorral, a bevallottan euroszkeptikus lett Ingrida Udre pedig adózási kérdésekkel és vámügyekkel foglalkozik majd. Kisebb tagállam által jelölt biztosnak, a holland Neelie Kroes-Smitnek jutott az ugyancsak kiemelkedően fontosnak számító versenypolitikai terület.

A fajsúlyosabbnak tekintett tárcák közé tartozik még a – jelentős közösségi források elosztása felett felügyelő – regionális kérdésekért felelős biztos tisztsége, amelyet a lengyel Danuta Hübner kapott. A közösségi pénzügyek szempontjából hasonlóan fontos pénzügyi tervezési és költségvetési tárca a litván Dalia Grybauskaiténak jutott. Az egyetlen teljesen új feladatkör az ugyancsak alelnökké kinevezendő Wallströmnek szánt intézményi kapcsolatok és kommunikációs stratégia területe lesz. A Buttiglione által felügyelendő bel- és igazságügyi tárca csak a nevében változik: ezentúl – az 1999-es tamperei csúcson meghirdetett program alapján – az “igazságosság, szabadságjogok és biztonság” területeként lesz ismert. A bővítési ügyeket a finn Olli Rehn, a külkapcsolatokat pedig Benita Ferrero-Waldner jelenlegi osztrák külügyminiszter fogja felügyelni a Barroso-bizottságban.