Alakuló ülését tartotta tegnap a Parlamentben a Gazdasági és Szociális Tanács, amelynek életre hívása már 2002 nyarán, az érdekegyeztetés megújításáról szóló megállapodásban szerepelt.

alamennyi felszólaló nagy jelentőségűnek nevezte az új testületet, amely a kormány, az országos szakszervezetek, a munkaadók, a befektetők, a civilek és a tudomány képviselőinek részvételével vitatja meg a hosszabb távú nemzeti, stratégiai kérdéseket. Kiss Péter szerint a GSZT a napi politikai csatározás feletti nemzeti konszenzuskeresés fóruma lehet.

Egészen új intézmény jött létre a Gazdasági és Szociális Tanács megalakulásával, amelynek célja, hogy széles körű társadalmi részvétellel, a napi politikától elszakadva segítse a társadalmi párbeszédet – mondta a kancelláriaminiszter az új testület alakuló ülésén. Kiss Péter úgy vélte, hogy a GSZT a társadalmi párbeszéd minőségileg új formája lehet és bár a kormány figyelemmel kíséri a testület munkáját, úgy tekint rá, mint politika feletti fórumra. Szerinte ilyen rangos testület véleménye nagy mértékben segítheti, hogy a megvitatott kérdések orientálják a társadalmat. Kiemelte azonban, hogy a Gazdasági és Szociális Tanács a társadalmi konszenzuskeresés, és nem az érdekegyeztetés fóruma.

Bővebben:
http://www.nepszava.hu/default.asp?…