A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hivatalos küzleményben cáfolta a Magyar Nemzet szombati cikkében megjelenteket, mely szerint az M6-os tender elbírálása tisztességtelenül történt volna.

A GKM Figyelőhöz eljuttatott közleménye leszögezi: “az M6 Dunaújvárosig tartó szakaszának koncesszióba adásával kapcsolatos közbeszerzési eljárás jogszerűen és a törvényekben kötelezően előirt határidők betartásával zajlott. Az eljárás nyertese a magyar adófizetők szempontjából a legkedvezőbb ajánlatot tevő konzorcium lett (M6 Duna Konzorcium – 508 millió euró). Ez az ajánlat a második ajánlatnál majdnem 10 százalékkal (közel 50 millió euró), a harmadik ajánlatnál mintegy 20 százalékkal (közel 100 millió euró) volt olcsóbb. A GKM vezetése nem tudja elképzelni, hogy miféle korrupciót feltételez bárki egy olyan eljárás mögött, ahol a nyertes a LEGOLCSÓBB ajánlatot tevő cég. Sajnálatos módon, a történelem során sok olyan eset ismeretes, ahol nagy nemzetközi cégek rossz hírnevét próbálták kelteni, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a magyar adófizetőknek joguk van a legolcsóbb és a legkisebb kockázatot rejtő megoldáshoz. A GKM-nek nincs tudomása azokról az információkról, melyeket a Magyar Nemzet mai cikke tényként közöl.”

A Magyar Nemzet szombati számában megjelent írás szerint “egyre több jel utal arra, hogy Medgyessy Péternek alapos indoka volt az M6-os autópálya versenyeztetésének kivizsgálására. A pályáztatás eddig nyilvánosságra kerülő kérdéses körülményein túl tegnap kiderült: a gazdasági minisztérium által győztesnek kihirdetett konzorcium egyik tagja korábban a német szociáldemokrata párt korrupciós botrányába is belekeveredett.” A lap utal a “kölni botrány” néven elhíresült németországi korrupciós ügyre, amelynek során 2002 márciusában kiderült: a német szociáldemokrata párt körülbelül félmillió márka adományt vett át törvénybe ütköző módon az állami megbízásokat elnyerő cégektől. A pártnak illegális adományokat nyújtó vállalatok között megtalálható az a Bilfinger-Berger is, amelyik a magyarországi M6-os autópálya-tendert elnyerő konzorcium egyik tagja – írja a Magyar Nemzet.