Maga John Ashcroft, az Amerikai Egyesült Államok igazságügy-minisztere jelentette be, hogy száznál is több embert vettek őrizetbe az eddigi legnagyobb akció során, mely az internetes bűnözés visszaszorítása érdekében zajlott. Elsősorban a személyazonossággal visszaélők és a hackercselekmények elkövetői találhatók meg a letartóztatottak soraiban.

Maga a nagyszabású akció háromhónapnyi alapos nyomozást követően indulhatott be. Ennek során személyi számokkal való visszaélésektől kezdve website-ok lebénításáig, szinte mindenféle bűncselekményt igyekeztek megvizsgálni, közölte Ashcroft. ½Az általános veszély már az Interneten is jelen van. Nem hisszük, hogy a Világhálón nem kellene betartatni a való életben alkalmazott törvényeket. Igyekszünk minél nagyobb intenzitással jelen lenni.½ – mondta a miniszter.

A Webcsapda Hadművelet névvel illetett akció során letartóztatottak összesen hozzávetőleg 150 ezer áldozatot károsítottak meg, akik több mint 215 millió dolláros veszteséget szenvedtek el. A cyberbűnözők kézre kerítésében Románia, Nigéria és Ciprus hatóságai nyújtottak segítséget amerikai kollégáiknak. Az eredmények azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik: Ashcroft szerint egyedül az USA vállalkozásainak évente 50 milliárd dolláros kárt okoznak a személyazonossággal visszaélők.

Több érdekességre is fény derült a letartóztatások nyomán. Napvilágot látott az az eset, amiben az egyik Massachusetts-i telekommunikációs vállalat vezetője és öt másik ember kezdeményezett támadást – a cég három riválisa ellen. Ez is egy példa arra, hogy az online támadások már nem feltétlenül unatkozó diákok, programozók hóbortjai, hanem egyre gyakrabban kőkemény üzleti megfontolások is állnak az esetek mögött – a fenti ügyben például kétmillió dolláros kárt ½sikerült½ okoznia a kezdeményező cégnek vetélytársaival szemben.