A Magyar Nemzeti Bank elnökének a Monetáris Tanács tagjaira vonatkozó jogkörét korlátozná az a törvénymódosító javaslat, amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be az MNB-ről szóló jogszabály módosítására. A javaslat szerint a jövőben a kormányfő is kinevezhetne tagokat a testületbe – írja a Népszabadság.

A szocialista és szabad demokrata képviselők indítványa azt javasolja, hogy emelkedjen a Monetáris Tanács tagjainak a száma a jelenlegi 7-9 főről 9-11 főre. A hatályos törvény szerint a testület alelnökeit és a külső tagokat a miniszterelnök egyetértésével a köztársasági elnök nevezi ki. A tanács elnöke a jegybank elnöke, tagjai az alelnökök, illetve a szakértő külső tagok. Ideális helyzetben az alelnökök és a külső tagok száma megegyezik, jelenleg a testületnek az elnökön kívül nyolc tagja van.

A módosító javaslat szerint a jövőben emelni kellene a Monetáris Tanács tagjainak számát, és a tanácsnak a jegybank elnöke mellett csak a monetáris politikáért felelős alelnöke lenne hivatalból tagja. Ezen felül négy fő és egy alelnök kinevezésére a jegybank elnöke tenne javaslatot, további öt tagot ugyanakkor a miniszterelnök nevezhetne meg.

A javaslat elfogadása esetén új helyzet állna elő, hiszen a kormányfő által delegált szakemberekkel bővülhetne a tanács. Járai Zsigmond jegybankelnök a javaslatra reagálva azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a jelenlegi törvény összhangban áll az alkotmány szellemével és az európai normákkal, a javaslat pedig sérti a jegybank függetlenségét, és bizonytalanságot eredményezhet a pénzpiacokon. A javaslat elfogadása négy-öt héten belül várható – írja a Népszabadság.