A heves vita egyik legfőbb jellemzője az volt, hogy a felszólalók a számok értelmezésében sem értenek egyet, tehát abban, hogy kultúrára, egészségügyre, oktatásra több vagy kevesebb jut jövőre, mint idén.

Az ellenzék szinte minden társadalmi csoportot a költségvetés vesztesei közé sorolt, így például a nyugdíjasokat és a gyermekes családokat. Többen bírálták a kormány szerintük egyházellenes terveit, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák az egyházi iskolák diákjait és tanárait.

A Fidesz és az MDF szerint 2005-ben tömegesen válhatnak működésképtelenné az önkormányzatok, mert nem kapják meg a pénzt kötelező feladataik ellátásához, és tömegesen lesznek kénytelenek elbocsátani tisztviselőiket.

A szocialista és szabad demokrata felszólalók azt vetették a bírálók szemére, hogy valótlanságokat állítanak, hiszen a felsorolt területek támogatása emelkedik. A nyugdíjak vásárlóértéke az elmúlt két évben 20 százalékkal nőtt, mégpedig a nyugdíjasok fogyasztása alapján mért inflációt figyelembe véve, tehát nem lehet romló helyzetről beszélni. Megfelelő szervezés és takarékosság esetén nem lehet baj az önkormányzatoknál sem, az egyházi iskolák támogatásánál pedig csak a javukra mutatkozó igazságtalan különbséget akarják megszüntetni – fejtették ki a kormánypárti képviselők.