Helyi kábítószer-ellenes és pénzügyi nyomozók segítik hamarosan a Nemzeti Nyomozó Iroda munkáját. A kiemelt bűncselekmények felderítésével foglalkozó szervezetnél a belügyminiszter a létszámstopot is feloldotta.

Január elsejétől kábítószer-ellenes és pénzügyi nyomozókból álló regionális csoportok alakulnak a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) – jelentették be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtótájékoztatóján. Lamperth Mónika belügyminiszter közölte: a hat regionális csoport területi alapon segíti a kiemelt bűncselekmények felderítésére létrejött szervezet munkáját. Bolcsik Zoltán dandártábornok, az NNI igazgatója hozzátette: egy csoport várhatóan kilenc kábítószer-ellenes és tíz pénzügyi nyomozóból áll majd.

Lamperth Mónika a sajtótájékoztatón bejelentette, a Nemzeti Nyomozó Irodánál feloldotta az eddigi létszámstopot. Bolcsik Zoltán ismertetése szerint ennek hatására 49 státust tölthetnek be (ebből 29-et most vezényléssel oldottak meg). A szervezetnél jelenleg 726-an dolgoznak. A belügyminiszter ugyancsak közölte, hogy jauártól az NNI részben önálló gazdálkodó szervezetként működhet tovább. Ez azt jelenti, hogy az ORFK-n végzik a könyvelést, de a költségvetésben elkülönülten jelennek meg. A belügyminiszter kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda részére tizenhárom személygépkocsit is átadott. A megkülönböztető jelzéssel nem rendelkező Opel, Volkswagen és Ford járművek közül tízet újonnan vásároltak, míg hármat a megszűnt sportminisztériumtól vettek át.