Nehéz helyzetbe került az adatvédelmi biztos: olyan díjat “nyert el”, amely ellen hivatalból kell harcolnia. Néhány nyilatkozata miatt ugyanis Péterfalvi Attila lett a Nagy Testvér-díj közönségdíjasa, amellyel a magánszféra megsértőit szokták figyelmeztetni.

Péterfalvi “a hazai privacy-kultúrára rombolóan ható nyilatkozataiért” kapta meg a neten szavazók csaknem 40 százalékának voksát; pontosabban azért, mert augusztus elején egyetértően nyilatkozott az áruházi próbafülkék bekamerázásáról. Az adatvédelmi biztos akkor úgy vélte, nem aggályos az öltözők kamerával való felszerelése, ha arra írásban vagy szóban figyelmeztetik a vásárlókat, ők pedig ráutaló magatartással beleegyeznek a megfigyelésbe. “Péterfalvi Attila ilyen és hasonló nyilatkozatai rombolóan hatnak a hazai privacy-kultúrára, az adatvédelem megbecsültségére”, áll a Technika az Emberért Alapítvány (TEA) hivatalos indoklásában.

Az állami szervezetek közül a munkaügyi tárca, a magánszemélyek közül pedig a szabadalmi hivatal elnökhelyettese kapott Nagy Testvér-díjat.

A vállalatok Nagy Testvér-díját egy állami cég, a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. kapta. A zsűri az on-line regisztrációs rendje miatt fricskázta meg a kiadót. A Magyar Közlöny utolsó öt számát ugyanis csak akkor lehet letölteni a webről, ha előtte a felhasználó regisztrálja magát, és olyan személyes adatokat is megad, mint például a név, a lakcím és telefonszám. Ezt az adatgyűjtést azonban semmi sem indokolja a zsűri szerint, mivel a Magyar Közlöny tartalma mindenki számára – előzetes feltételek nélkül is – hozzáférhető kellene, hogy legyen.

Bővebben:
Nagy Testvér Díj Péterfalvinak
http://index.hu/…/jog/bb1125/

Nagy Testvér-díjjal büntették az adatvédelmi biztost
http://www.origo.hu/…125nagy.html

Nagy Testvér Díj honlap:
http://www.bigbrotherawards.hu/