Kedden szavaztak a képviselők a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosítóindítványokról, majd elfogadták a jövő évi fő számokat. A honatyák mintegy hetvenmilliárd forintot csoportosítottak át, ám érdemben nem változott a bevétel és a kiadás, így a bruttó hazai termék 4,7 százalékára tervezett hiány mértéke sem.

Az államháztartási törvényben előírt határidőre, november 30-ra döntött az Országgyűlés a jövő évi költségvetés bevételi és kiadási főösszegéről, valamint az egyes fejezeti előirányzatok összegéről. A költségvetési törvényjavaslat keddi zárószavazása során több mint ezer módosítóindítványról szavaztak a képviselők. A módosításokkal együtt 194 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadta el a Ház a büdzsé fő számait; a zárószavazás során ellenzéki képviselők nem voltak a teremben.
A központi költségvetés kiadási főösszege a tervezett 6 526 milliárd helyett 6 582,8 milliárd, a bevételi főösszeg 5 847 helyett 5 883 milliárd forint lett, a költségvetési hiány így a tervezettnél húszmilliárddal nagyobb, 699,7 milliárd forint lesz. A teljes államháztartás hiánya megközelítőleg 1 050 milliárd forint, a bruttó hazai termék 4,7 százaléka lesz.

Az esély és a lehetőség költségvetése
A szavazás megkezdése előtt Draskovics Tibor pénzügyminiszteri zárszavában kiemelte: a jövő évi büdzsé az esélyek és a lehetőségek költségvetése lesz. Mint mondta, a költségvetés lehetőséget teremt a fiataloknak, hogy könnyebben találjanak munkát, esélyt jelent az 50 felettieknek, hogy a munkaerőpiacon maradhassanak. A büdzsé emellett esélyt és lehetőséget jelent Magyarországnak is, esélyt és lehetőséget arra, hogy gyorsabban és kiegyensúlyozottabban fejlődjön – szögezte le a pénzügyminiszter.

A jövő évi költségvetési törvényjavaslat az államháztartás egészére vonatkozóan eredményszemléletben csaknem 12 ezer milliárd forintos bevételt és 13 ezer milliárdot meghaladó kiadást tervez (pénzforgalmi szemléletben 10 903 milliárd forint szerepel a bevételi, 12 273 milliárd forint a kiadási oldalon). Az eredményszemléletben tervezett hiány 1 046,7 milliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) 4,7 százaléka lesz. A deficit a nyugdíjreform hatását is figyelembe véve mindössze 3,8 százalékos, míg a kamatteljesítések nélküli, úgynevezett elsődleges egyenleg lényegében egyensúlyban lesz. Magának a központi költségvetésnek a hiánya 699,7 milliárd forint lesz

Változatlan a kormányzat jövő évre vonatkozó gazdaságpolitikai prognózisa: a Pénzügyminisztérium éves szinten 4,5 százalékos – decemberre 4 százalékosra mérséklődő – inflációt és egészséges szerkezetű, 4 százalék körüli gazdasági növekedést vár 2005-re. A jövő évi költségvetés főbb számairól lásd cikkünket: Megkezdődött a költségvetés vitája

Bővebben:
http://www.magyarorszag.hu/…0041130.html