A Legfőbb Ügyészség tájékoztatója a prostitúcióhoz kapcsolódó hatósági tevékenység vizsgálatáról

Az 1972. évi V. törvény rendelkezései szerint az ügyészség figyelemmel kíséri a jogszabályok érvényesülését, feladatai közé tartozik, hogy elősegítse azok megtartását. A Legfőbb Ügyészség a törvényességi felügyelet ellátása során szerzett ismereteit felhasználva előzetesen véleményezi a törvények, kormányrendeletek és miniszteri rendeletek tervezeteit.

Ismeretes, hogy a prostitúció kezelésének az 1999. évi LXXV. sz. törvényben meghatározott egyes közrendvédelmi szabályai a gyakorlatban nem érvényesülnek a törvényalkotó szándékának megfelelően.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a közelmúltban végzett vizsgálata alapján a közigazgatási hivatalok vezetőinek ajánlotta, hogy biztosítsák a türelmi zónák kijelölésére vonatkozó kötelezettség teljesítését és javasolta a belügyminiszternek a közterületi prostitúció megfelelő szabályozására vonatkozó normaszöveg kidolgozását. Az ehhez kapcsolódó feladatra való felkészülés, valamint az ügyészi munka más területein (vizsgálatok, panaszintézés, stb.) szerzett ismereteink időszerűvé tették, hogy a Legfőbb Ügyészség tájékozódjon a prostitúcióhoz kapcsolódó hatósági tevékenységről, elsősorban a szabálysértések elbírálásának gyakorlatáról és a közterületi prostitúciót korlátozó rendelkezések érvényesüléséről. Ezt követően – elsősorban a fővárosban keletkezett szabálysértési ügyiratok tanulmányozása alapján – a kialakult helyzetről tett megállapításokat, s ezekből levont néhány olyan következtetést, amelyet megítélésünk szerint részben a jogalkalmazásnál, részben a jogalkotást előkészítő munkában – egyebek mellett – figyelembe kell venni. Mindezt egy feljegyzésben összefoglaltuk.

Megállapításaink lényege a következő:

1.) Az 1999. évi LXXV. törvény 8. § (1) bekezdése szerint az önkormányzat az ötvenezer lélekszám feletti településeken a prostitúció folyamatos észlelése esetén köteles úgynevezett türelmi zónát kijelölni, ahol a prostituált szexuális szolgáltatásra felajánlkozhat, vagy az arra irányuló kezdeményezést elfogadhatja. Az említett törvény meghatározza azokat az úgynevezett védett területeket is, ahol ezt a tevékenységet megtiltja.
A korlátozások érvényesítését akadályozza, ha az önkormányzatok nem jelölnek ki türelmi zónát. Ilyenkor a prostituáltak a védett övezeteken kívül bárhol felajánlhatják szolgáltatásukat – amennyiben az egyéb törvényes feltételeknek megfelelnek.
Az egyéb feltételek közé tartozik – többek között – az orvosi igazolás, és az is, hogy a felajánlkozás ne legyen zaklató jellegű. Tehát, ha az adott településen nincs kijelölt türelmi zóna, a prostituált a védett övezeten kívüli tevékenysége miatt felelősségre vonható, ha például nem rendelkezik a külön jogszabályban előírt orvosi igazolással. Ugyanis a tiltott kéjelgés szabálysértését ezzel is elköveti.

2.) A prostitúció kezelésének egyes közrendvédelmi szabályait meghatározó törvény az önkormányzatok és a prostituáltak számára egyaránt megállapít kötelezettségeket. A prostituáltakra vonatkozó korlátozások illetve tilalmak maradéktalan érvényesítésének előfeltétele, hogy az önkormányzatok a türelmi zónák kijelölésével eleget tegyenek kötelezettségüknek. Mivel ez nem történt meg, az önkormányzatok mulasztására is visszavezethető, hogy az utcai prostitúció Budapesten a város egész területére kiterjedt, s nem szűnt meg a védett övezetekben sem.

3.) A rendőrség a védett övezetben tetten ért prostituáltakat a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. tv. rendelkezésének megfelelően őrizetbe veszi és bíróság elé állítja. A tiltott kéjelgés miatt indult szabálysértési eljárások egy részét a bíróság megszüntette, mert a szabálysértést nem látta bizonyítottnak. Álláspontunk szerint az eljárások eredményességét javítani lehet azzal, ha az előállítást követően készült jelentések és jegyzőkönyvek minden konkrét ügyben pontosan tartalmazzák az észlelt felajánlkozó tevékenységet, amely miatt a prostituált elmarasztalható. Ez néha elmarad, s emiatt a döntést hozó bíróság számára a bizonyítékok nem elegendőek a marasztaló határozat hozatalához.
Az ügyészség megállapította azt is, hogy a rendőrség több esetben közlekedési vagy más szabálysértés miatt helyszíni bírsággal sújtotta azokat a prostituáltakat, akik védett övezetben ajánlották fel szexuális szolgáltatásukat. Ezt a gyakorlatot törvényességi szempontból kifogásoljuk, mert azt, aki a tiltott kéjelgést követi el, emiatt kell felelősségre vonni.

4.) A megtekintett ügyek egy részében a bíróság a büntetés kiszabásánál nyomatékosan vette figyelembe enyhítő körülményként, hogy a fővárosban nincs kijelölt türelmi zóna. A büntetés mértékének megállapítása a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Az említett enyhítő körülmény mellett azonban vannak súlyosító körülmények is. A megtekintett 50 ügy közül például csak egy ügyben volt a prostituáltnak orvosi igazolása. Ez a mulasztás a tiltott kéjelgés egyik változataként meghatározott önálló szabálysértés, tehát súlyosabb, úgynevezett halmazati büntetés kiszabását vonhatja maga után. A szexuális szolgáltatásnak védett övezetben történő felajánlása ugyanis, ha a prostituált orvosi igazolással sem rendelkezik, 90 napig terjedő elzárással is büntethető. Az orvosi igazolás beszerzésének, vagyis a rendszeres orvosi vizsgálatnak az elmulasztása -véleményünk szerint - a prostitúciót folytató személyek társadalomra veszélyességét fokozza, a közegészséget nagymértékben veszélyezteti, ezért indokoltnak tartanánk a büntetés kiszabásánál ennek a mulasztásnak is nyomatékkal történő figyelembevételét. A végzések indokolásában nem találtunk erre történő utalást. A bíróság tevékenysége felett azonban az ügyészség nem gyakorol törvényességi felügyeletet.

5.) Az említett törvény 10. §-a szerint tilos a védett övezetben ellenszolgáltatást felajánlva mást szexuális szolgáltatás nyújtására felhívni, illetve más személy szexuális szolgáltatásának felajánlását elfogadni.
E tilalom megszegését a szabálysértésekről szóló törvény 144. § (1) bekezdése szabálysértéssé minősíti és 50.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal rendeli büntetni. A szabálysértés elbírálása a rendőrség hatáskörébe tartozik. A Legfőbb Ügyészség az említett ténymegállapító feljegyzésében alkotmányossági szempontból azt kifogásolja, hogy a törvény ugyanannak a tilalomnak a megszegésére különböző súlyú büntetést állapít meg attól függően, hogy a tilalmat ki szegte meg. Indokolatlan megkülönböztetésnek tartjuk, hogy addig, amíg a törvény a prostituáltat a védett övezetben történő felajánlkozása esetén tiltott kéjelgés miatt 150.000,- Ft pénzbírsággal, vagy 60 nap elzárással fenyegeti, addig ugyanabban a tiltott övezetben a kliensnek az ajánlattételét, illetve a felajánlás általa történő elfogadását legfeljebb 50.000,- Ft büntetéssel járó szabálysértéssé minősíti. A jogi szabályozásból ered az a feljegyzésükben ismertetett kettős értékelés és igazságtalan végeredmény, amelynek a megszüntetését indokoltnak tartjuk. E megállapítás címzettje nem a rendőrség, hanem a jogalkotó.

Nem felel meg tehát a valóságnak az a sajtóban megjelent és az INFO rádióban is elhangzott állítás, amely szerint a Legfőbb Ügyészség a prostitúcióval összefüggésben tapasztalható negatív jelenségekért a rendőrséget okolja, valamint az sem, hogy a prostituált és a kliense felelősségre vonásánál a rendőrség gyakorlatát alkotmánysértőnek tartja.
6.)Végül: A Legfőbb Ügyészség értékelésének utolsó bekezdése arra a helyzetre kívánja felhívni a figyelmet, hogy annyi év gondolkodása, erőfeszítései, jogi kísérletezése ellenére nem jutottunk előbbre az utcai prostitúció problémáinak megoldásában. A helyzet ma a lényeget illetően nem különbözik a múlt század ötvenes és hatvanas éveinek gyakorlatától, amikor tiltott volt a prostitúció, s a prostituáltat megbüntették. Az 1960-as években ez az enyhébb esetekben szabálysértés, a súlyosabbnak tartott esetekben bűncselekmény volt.

Az 1960. évi 14. tvr. 1. § (1) bekezdése szerint: Szabálysértés …. az üzletszerű kéjelgés (BHÖ 348/A. pont), ha az eset összes körülményeire (különösen az elkövetés módjára és az elkövető személyi körülményeire) tekintettel a cselekmény kisebb jelentőségű. (2) bek.: „Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés elkövetője egy naptól harminc napig terjedő elzárással sújtható, vagy egy naptól harminc napig terjedő közmunka teljesítésére kötelezhető, vagy vele szemben ezer forintig terjedő pénzbírság szabható ki”. A törvényerejű rendelet 1960. június 1-jén lépett hatályba, ezt megelőzően a kisebb jelentőségű cselekmény is bűntettnek minősült.

A Legfőbb Ügyészség megállapítása szerint a „múlt század 60-as éveiben is a prostituáltakat ellenőrizték, figyelték és vonták felelősségre és ma ugyanazt teszik azzal a különbséggel, hogy ma a büntetést a rendőrség helyett a bíróság szabja ki és az elzárás maximális mértéke a kétszerese, a pénzbírság pedig többszöröse a több mint negyven évvel ezelőttinek.” Azonban véleményünk szerint ez is jogalkotói mulasztás következménye. Az idézetből kitűnően az általunk leírt szövegben nem található a prostituáltak állítólagos üldözésére vonatkozó megállapítás, sem az, hogy kifogásoljuk a rendőrség tevékenységét. A pénzbüntetés mértékének változásával kapcsolatban – bizonyos mértékig – lehet, de az elzárás mértékének felemelésével kapcsolatban az inflációra nem lehet hivatkozni.

A Legfőbb Ügyészség a tényekre alapított szakmai anyagot állított össze.
A prostitúcióval összefüggő problémák teljes körű áttekintésére azonban nem törekedhettünk. Elsősorban a jogi szabályozás hiányosságait, valamint azokat a hibákat kívántuk feltárni, amelyeknek a kijavítása a jogalkalmazók elhatározásán múlik.

Budapest, 2004. december 1.

  • kapcsolódó anyagok
ÜGYÉSZSÉG
PROSTITÚCIÓ