Az Alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette a többciklusú, lineáris felsőoktatási képzési szerkezet bevezetéséről és az első képzési ciklus indításának feltételeiről szóló kormányrendeletet.

Az Ab megállapította, hogy a törvény alkotmánysértő felhatalmazása alapján a kormányrendeletben törvényhozási tárgykört szabályoztak.

A magyar felsőoktatási intézményekben 2006-tól kötelezően bevezetendő modell lényege, hogy a hároméves felsőfokú alapképzést, az úgynevezett bachelor-képzést követően már lehet diplomát szerezni, a hallgatók egy része pedig úgynevezett master-képzésben folytathatja tovább tanulmányait. A többciklusú képzési szerkezet bevezetéséről 2003 szeptemberében állapodtak meg az oktatási miniszterek berlini konferenciáján, a kormány nyáron tette közzé a rendeletet.

A MDF elnöke októberben jelentette be, hogy Alkotmánybírósághoz fordulnak. A felsőoktatási képzés szerkezetének átalakítására vonatkozó szabályokat ugyanis törvénynek kell megállapítania, nem pedig kormányrendeletnek.