Ma szavaznak a képviselők a jegybanktörvényről, melyet a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek. A jogszabályban nem lesz érdemi módosítás, csak egy félmondatot változtattak meg.

A parlament keddi ülésén szavaznak a képviselők a 2005. évi költségvetés fejezeteihez benyújtott, úgynevezett második körös módosító indítványokról, és elfogadják a köztársasági elnök által a parlamentnek megfontolásra visszaküldött jegybanktörvényt.

Mádl Ferenc két héttel ezelőtti levelében külön felhívta az Országgyűlés figyelmét, hogy az köteles érdemben újratárgyalni a jogszabályt és betartani az eljárási követelményeket. A házszabály az államfő által alá nem írt törvénnyel kapcsolatban a záróvita és -szavazás intézményét rögzíti, és nem zárja ki, hogy mindez két nap alatt történjen meg. Lehetőség van arra is, hogy a módosító indítványokról a törvény elfogadásának napján döntsenek. Az Alkotmánybíróság eljárási követelmények be nem tartása miatt ítélte alkotmányellenesnek tavaly a kórháztörvényt: akkor az államfő által visszaküldött jogszabály kézhezvételének napján újra elfogadták azt.