Összesen hét beadvány érkezett az Országos Választási Bizottság népszavazási végeredményt megállapító határozata ellen – közölte Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője. Tájékoztatása szerint a hét beadvány közül egyet a Magyarok Világszövetsége, hatot pedig magánszemélyek nyújtottak be a testülethez.

A Magyarok Világszövetsége megtámadta az Országos Választási Bizottság kedden hozott határozatát, amelyben a testület ismét eredménytelennek nyilvánította a kettős állampolgárság ügyében december 5-én tartott népszavazást.

Az OVB a világszövetség beadványát a Legfelsőbb Bírósághoz továbbította.

Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke közölte: már rég nem a népszavazásra feltett kérdés eredményét vizsgálják, hanem azt, hogy van-e esélye Magyarországon bármiféle demokratikus választásnak vagy népszavazásnak addig, ameddig ez a használhatatlan választási törvény hatályban van.

A Magyarok Világszövetsége szerint egyébként alkotmányt sértett az Országos Választási Bizottság, mert nem megfelelően hajtotta végre a Legfelsőbb Bíróság utasítását a kettős népszavazás kapcsán. Az MVSZ azt kifogásolja, hogy az OVB a szavazatok újraszámlálását nem magasabb fórumokra bízta, hanem azt a szavazatszámláló bizottságok végezték.

Korábban több magánszemély is megtámadta a kedden nyilvánosságra hozott újabb eredményt – közölte szerkesztőségünkkel dr. Fóris Eszter, aki maga is beadvánnyal fordult az OVB-hez. A Legfelsőbb Bíróságnak a jogszabály értelmében 24 órája van a keresetek elbírálására.