Lebukott egy zugügyvéd Mohácson. A súlyos megállapítás minden tekintetben igaz: a tevékenységétől már korábban eltiltott ügyvéd a lakásmaffiát segítette.

Az ügyvédre véletlenül egy másik ügy kapcsán figyeltek fel a pécsi rendőrök, később egy hasonló módszerrel elkövetett bűncselekményben is ugyanennek az embernek a neve szerepelt és ekkortól szisztematikusan gyűjtötték ellene az adatokat. A gyanú megalapozottá vált, a mohácsi férfi tevékenyen működött közre az egyik szervezetten dolgozó baranyai lakásmaffia segítésében. Ezután házkutatást tartottak nála.

A házkutatás során lefoglalt adás-vételi szerződések ellenőrzése folyamatban van. Az eljárás jelenlegi szakaszában hét olyan adás-vétel, illetve ajándékozási ügyletet találtak, amelynek kapcsán felmerül a csalás bűncselekmény gyanúja.

Az elkövetők főleg idős embereket semmiztek ki, csalárd módon vették rá őket az ingatlanjaik értékesítésére, aztán kidobták az utcára. Fény derült arra is – mondta Garamvári Gábor, a nyomozás vezetője – hogy a gyanúsított ügyvéd már korábban is követett el ilyesmit és ezért kizárták a kamarából, de ott folytatta, ahol abbahagyta. Tevékenységét az ügyvédi kamara jogerősen a tavalyi év elején felfüggesztette, tehát zugbírászat bűncselekménye miatt már folyik ellene eljárás.

A kamara elnöke védelmébe vette az ügyvédeket a lakásmaffia-ügyek kapcsán.

Bővebben:
http://www.radio.hu/index.php?…