A Munkáspárt fontolgatja, hogy aláírásgyűjtés útján kezdeményezze, hogy még a jövő tavasszal esedékes választások előtt tárgyalja meg a Munka törvénykönyve módosítását az Országgyűlés, közölte Thürmer Gyula pártelnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, másféle megmozdulásokkal is napirenden kívánják tartani a kérdést. “A Munkáspárt háborút indít” a jogszabály jelen formájában való fennmaradása ellen, mondta a politikus, akinek szavai szerint “az SZDSZ-MSZP kormány egyik legnagyobb bűne”, hogy korábbi ígéretei ellenére mindeddig változatlanul hagyta a “Fidesz-féle cselédtörvényt”.

Szavai szerint a törvény “koncepciójában nem jó”, ráadásul az Európai Unió tagállamainak ilyen jogszabályai közül a legantidemokratikusabb, mivel “a munkást teljes mértékben kiszolgáltatja a munkaadónak és a nagytőkének”, ugyanakkor lehetővé teszi a munkavállalók jogainak lábbal tiprását, korlátozza harcukat a tisztességes megélhetésért.