Az adatvédelmi biztos szerint bármilyen ügynöklistán csak a jogszerűen nyilvánosságra hozott adatokat lehet később újra közölni.

Péterfalvi Attila ezt a Political Capital közéleti elemző intézet közleményére válaszul hangsúlyozta – adta hírül a Krónika. Szabados Krisztián, az intézet igazgatója korábban bejelentette, hogy pénteken az interneten közzétesznek egy olyan listát, amely azoknak a nevét tartalmazza, akikről egy bizonyos, meghatározott módszertan alapján egyértelműen tudható, hogy miként kerültek az állambiztonsági szolgálatok látókörébe. A Political Capital a történeti hivatalban megtalálható listán szereplő, az állampárti belügyminisztérium hármas főcsoportfőnökségével együttműködő emberek nevét tervezi nyilvánosságra hozni, bejelentésükből azonban nem derül ki, hogy a főcsoportfőnökség mely csoportjait érinti a tervezett ügynöklista.