Körmendy-Ékes Judit szerint bizonyos szintű állami szabályozásra szükség lesz az interneten megjelenő tartalomszolgáltatásnál is, azon túl, hogy az önszabályozás is működhetne.

Égető szükség van egy új médiatörvény megalkotására – jelentette ki Körmendy-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke csütörtökön a parlament informatikai bizottsága ülésén. Vélekedése szerint a jelenlegi szabályozás alkalmatlan az új technológiák kezelésére és messze áll az Európai Unió elvárásaiban megfogalmazott technológiai semlegességtől is. Hozzátette, kész csoda lenne, ha a politika készen állna a médiatörvény módosítására, de mint mondta, ő bízik ebben.

Körmendy-Ékes Judit hangsúlyozta, hogy a testület megkezdi a törvényelőkészítő szakmai munkát. Kifejtette, hogy az új szabályozásnak a védeni kívánt értékekből – egyebek közt a véleményszabadságból, a személyiségvédelemből, a kiskorúak védelméből, valamint a műsorok sokszínűségéből – kell kiindulnia. Rámutatott: jelenleg a kommunikációs hálózatok által szolgáltatott tartalom nem szűrik. Hiányosságként értékelte azt is, hogy a szabályozás nem érinti a véleménymonopólium kialakulását.

Az ORTT elnöke jelezte, hogy az új jogszabályban pontosítani kellene a közszogálatiság fogalmát, amelyet úgy határozott meg: az állam kötelezettsége az állampolgárok felé az információminimum biztosítására. Körmendy-Ékes Judit szerint bizonyos szintű állami szabályozásra szükség lesz az interneten megjelenő tartalomszolgáltatásnál is, azon túl, hogy az önszabályozás is működhetne. Véleménye szerint a tartalomszolgáltatók és közte kialakult hangos vitának is köszönhető, hogy az érintettek önszabályozó egyesületet és etikai kódexet hoztak létre.

Az állami szabályozást egyebek közt azzal indokolta, hogy nem elég a tartalomszolgáltatók által meghatározott “morális szankció”.