A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény (Atv.) 2005. január 1-jétől módosult, melynek következtében ez évtől mentesek az innovációs járulékfizetési kötelezettség alól a mikro-, vagy kisvállalkozásnak minősülő társaságok.

A mentességhez a 2005. évben kezdődő üzleti év első napján – általános esetben 2005. január 1-jén ? kell megfelelni a 2004. évi XXXIV. törvény (Kk. tv.) 3. §-a szerinti feltételeknek az utolsó éves beszámoló adatai alapján.

Figyelemmel az Atv. módosítására, továbbá arra is, hogy a Kk. tv. vállalkozások méretét meghatározó mutatóinak határértéke 2005. január 1-jétől változott ? így pl. kisvállalkozás az, amelynél a legfeljebb 49 fő összes foglalkoztatotti létszám mellett legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forint az éves nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg a 2003. évi beszámolója alapján ?, ezért jelentősen bővült a járulék-mentessé vált társaságok köre (többek között azokkal is, amelyek 2004-ben középvállalkozásnak, majd a 2005. évben kisvállalkozásnak minősülnek).

A jogszabályi változásokból következően azon társaságok esetében, amelyek a 2004-ben még járulék-kötelezettként a 0449 számú bevallásban járulékelőleget vallottak be, a 2005. április 20-i és 2005. július 20-i (a naptári évtől eltérő üzleti év esetén az ennek megfelelő) esedékességi dátummal a folyószámlán előírt innovációs járulék-kötelezettséget ? a mentességüket igazoló ? nyilatkozatuk alapján az adóhatóság hivatalból törli. Ennek érdekében az adóhatóság minden érintett társaságot írásban megkeres, s a megküldött “Nyilatkozat”-ban biztosít lehetőséget a jogszabályi feltételeknek megfelelés közlésére. Az előírt kötelezettség törlése tehát adózói nyilatkozat hiányában nem történik meg automatikusan.