A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. május 12-én tartott tárgyalásán gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek minősítette a Vodafone hangposta szolgáltatásának – sikertelen hívások esetén – kötelező igénybevételével kapcsolatos gyakorlatát.

A határozatot megalapozó versenyfelügyeleti eljárás során megállapításra került, hogy a Vodafone, az előfizetői felé irányuló sikertelen hívásokat úgy végződteti hangpostában, hogy a hívó fél előzetesen semmilyen formában nem értesül a hívott fél el nem érhetőségéről, csak azáltal, hogy a hangposta automata szövege és ezzel együtt a felépült hívásokkal egyenértékű díjfizetési kötelezettsége elindul. E jogsértő gyakorlat következtében azoknak is meg kell fizetni a hangposta szolgáltatás időarányos díját, akik egyébként nem szándékoztak a hangposta szolgáltatást igénybe venni, azaz üzenetet hagyni.

A Versenytanács megítélése szerint a fent leírt gyakorlat tisztességtelen többletbevételt eredményez a Vodafone számára, és egyben indokolatlan többletfizetési terhet ró a bármely más hálózatból indított hívásokat kezdeményező előfizetőkre is. Ezért a jogsértő magatartás folytatását a Versenytanács megtiltotta, de a határozat végrehajtására 90 napos haladékot adott a Vodafone-nak és bírság kiszabására sem került sor. A Versenytanács által a jogsértő állapot megszüntetésére biztosított három hónap elegendő arra, hogy a Vodafone az általa legkedvezőbbnek ítélt módon szüntesse meg a jogsértő állapotot.

A GVH T-Mobileal kapcsolatos korábbi döntése:
http://www.jogiforum.hu/hirek/12570