Ma egyeztet a négy parlamenti párt a köztársasági elnök választásról. A kormánypártok között továbbra sincs egyetértés, az MSZP továbbra is Szili Katalin házelnököt jelöli államfőnek. Az SZDSZ viszont nem akar pártpolitikust a posztra.

A Fidesz szimpátiaszavazásán Mádl Ferenc államfő kapta a legtöbb szavazatot, második helyen Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke áll, Szili Katalin pedig a harmadik lett. A legnagyobb ellenzéki párt ennek ellenére eddig még nem ismertette jelöltjét. Az MDF elnöke Sólyom Lászlót javasolja, közös köztársaságielnök-jelöltnek.

A Fidesz szerint nem kizárt, hogy Mádl Ferenc ismét elvállalja az államfői posztot. Navracsics Tibor, Orbán Viktor kabinetfőnöke egy televíziós műsorban azt mondta: úgy vélik, ha mind a négy parlamenti párt Mádl Ferencet szeretné továbbra is köztársasági elnöknek, ő el fog gondolkozik rajta, hogy vállaljon még egy ciklust. Ha nem, a Fidesz tartja magát a szimpátiaszavazás sorrendjéhez. Ezen Mádl Ferencet Sólyom László követi. Navracsics Tibor elmondta: akkor nevezik meg saját jelöltjüket, “ha a négy párt megegyezésre jut a mai egyeztetésen.