A svéd miniszterelnök, Goran Persson éles hangú kritikájában azt rótta fel hazája médiumainak, hogy azok hiányos öltözetű nők képeinek közlésével próbálnak javítani eladási mutatóikon.

A kormányfő elmondta, hogy a kormány már vizsgálja a média „megtisztításának” lehetséges módjait, ami akár jogszabály-módosítást is eredményezhet.
Svédországgal kapcsolatban nemrég került nyilvánosságra, hogy a világon itt a legkisebbek a férfiak és nők között fennálló anyagi jellegű különbségek. Persson úr szerint ez azonban nem elég ahhoz, hogy nyugodtan hátradőljenek, és munkájukat befejezettnek tekintsék.

„Manapság az ember bármerre jár Svédországban, mindenütt csaknem teljesen meztelen fiatal nők képeivel találkozik” – mondta a szociáldemokrata nők kongresszusa előtt elhangzott beszédében. „El kell határolódnunk ettől a degradáló, szinte már pornográf hirdetéspolitikától, mellyel bizonyos médiumokban találkozhatunk.” – tette hozzá.

Brit minta

Persson arra is felhívta a figyelmet, a svéd bulvárlapok láthatóan ugyanazt az irányvonalat követik, mint nagy-britanniai társaik – ez egyértelmű utalás az angol Sun magazinra, és annak védjegyeként ismert harmadik oldalára, ezen ugyanis minden számban egy dúskeblű hölgyet ábrázoló fotót prezentálnak.

A svéd miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya még az idén vizsgálatot tervez, és lehetséges, hogy új médiaszabályozást léptet életbe. A kilátásba helyezett intézkedéseket az Alfonbladet nevű svéd bulvárlap már most a cenzúra jeleként értékeli. „A szólás- és sajtószabadság korlátozása nem egyeztethető össze demokratikus értékeinkkel” – fogalmazott a lap főszerkesztője az újság weboldalán.

Egy tanulmány szerint egyébként, melyet e héten publikáltak a jordániai Világgazdasági Fórumon, Svédország az az állam, ahol a világon a legkisebb a férfiak és nők közötti gazdasági szakadék. Persson kormányfő mégis hajthatatlanul úgy gondolja, akad még tennivaló. „Az országunkban még mindig nem teljes az egyenlőség” – fogalmazott.