A Kft. hirdetéseivel a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított, így 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást a GVH.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a mai napon hozott határozatában megállapította, hogy a fogyasztói csoportok szervezésével és működtetésével foglalkozó Euro Credit Consulting Kft. hirdetéseivel a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított, és 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.

A Versenytanács megállapította, hogy az Euro Credit Consulting Kft. a 2004. és a 2005. évben a nyomtatott sajtóban megjelent reklámjaiban azt a hamis látszatot keltette, hogy hitelezési tevékenységgel, illetve hitelek közvetítésével foglalkozik, s egyben elhallgatta az általa nyújtott szolgáltatás egyes, a fogyasztói döntések szempontjából lényeges tulajdonságait.

A versenytörvény tiltja a vállalkozásoknak, hogy valótlan tény állításával, a döntés szempontjából fontos tény vagy körülmény elhallgatásával, valós tény megtévesztésre alkalmas módon való állításával a fogyasztó döntését tisztességtelen módon befolyásolják, és ezzel a versenytársaikkal szemben jogellenes előnyhöz jussanak a piacon.

Az Euro Credit Consulting Kft. a felvehető összeg mértékére, a futamidőre és a havi törlesztő részletre utaló reklámjai azt az üzenetet közvetítették, hogy a fogyasztó azonnal hozzájuthat az általa igényelt összeghez. A reklámok ugyanakkor nem jelezték, hogy a fogyasztó ténylegesen sorsolás útján vagy előtörlesztés-vállalás esetén kaphatja meg a kívánt szolgáltatást, esetleg csak hosszú évek elteltével. A Versenytanács azt is megállapította, hogy az eljárás alá vont reklámjaiban megtévesztő tájékoztatást adott az általa tartott akciókról is.