Miután a franciák elutasították az Alkotmányszerződést, a vártnál is nagyobb figyelem övezi majd a szerdán (2005. június 1.) rendezendő holland népszavazást. Valószínűsíthető, hogy az Alkotmány két tagállam polgárainak elutasítását már nem élné túl.

Felmérések szerint a hollandok 57 százaléka elutasítja majd a szerződést, bár egyes jelentések szerint a támogatók tábora a hét végén némileg erősödött. Ugyan a holland népszavazás csak vélemény-nyilvánító, nem lehet majd figyelmen kívül hagyni a szavazók akaratát.

Brüsszel ugyanakkor ragaszkodik hozzá, hogy a ratifikációs folyamat folytatódjon. Az EU soros elnöke, Jean-Claude Juncker és az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso is úgy nyilatkozott, hogy a dokumentumot már kilenc ország ratifikálta, vagyis az EU népességének majdnem fele már döntött a dokumentumról.

Az már biztos, hogy a június közepén rendezendő EU csúcson sok minden eldől. Az Alkotmány csak akkor lép életbe, ha azt minden tagállam ratifikálja.