Nem szavaznak az SZDSZ-es képviselők a köztársasági elnök-választáson. A döntés mind a húsz képviselőre kötelező, de a szavazási stop csak a jelenlegi két jelöltre igaz. Vagyis egy új MSZP-s névről hajlandóak lennének tárgyalni. A kisebbik kormánypárt döntése az ellenzék jelöltjének, Sólyom Lászlónak kedvez.

“Az SZDSZ ebben a helyzetben, ebben a szavazásban nem kíván részt venni” – ezzel jött ki Kis Zoltán képviselő, majd utána Kuncze Gábor pártelnök is az SZDSZ frakcióüléséről. A kisebbik kormánypárt képviselői egyik jelenlegi jelöltre sem szavaznak. A szocialista Szili Katalint alkalmatlannak tartják, az ellenzéki jelöltet, Sólyom Lászlót pedig elvből nem támogatják. Egy új szocialista névről viszont hajlandóak tárgyalni. A frakció-határozat mind a húsz szabad demokrata képviselőre kötelező.

Az MSZP vezetése nem hívja vissza Szili Katalint, mert köti a kongresszusi határozat.

“Szili Katalint nem egy füstös szobában jelöltük köztársasági elnök-jelöltnek, hanem egy nagyon széles közvéleménykutatás után, annak ismeretében döntött a kongresszus. Nem látunk rá okot, hogy változtassunk” – szögezte le Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

Az SZDSZ döntésével – a parlamenti matematika szerint – Sólyom László lesz a köztársasági elnök. A szocialistáknak, Szili Katalinnal együtt, 178 szavazatuk van. Ez eggyel több a Fidesz 169 és az MDF 8 voksánál. Elvileg tehát a 11 független képviselőn múlik minden. Többségük azonban olyan korábbi MDF-es, akik szintén Sólyom Lászlót támogatják. A függetlenek közül eddig csak a volt fideszes, jelenleg jobbikos Körömi Attila jelentette be, hogy nem szavazza meg az ellenzéki jelöltet. Sólyom László így minimum 185 szavazatra számíthat, míg Szili Katalin csak 178-ra.