Legalább ötszörösére növelné a dohányzásellenes szabályokat áthágók bírságát egy az egészségügyi tárca számára készült tanulmány. A koncepció szerint nem lehet tovább halogatni a termékdíj és a cigarettásdobozokra teendő elrettentő fényképek bevezetését, füstölnivalót pedig csak a kijelölt boltokban lehetne árulni.

A fiatalok cigarettához jutásának megakadályozása érdekében csak olyan kijelölt dohányboltokban lehetne füstölnivalót vásárolni, ahol személyes kiszolgálás van. Ez is szerepel abban a tanulmányban, amelyet egy külső szakértő készített az Egészségügyi Minisztérium felkérésére. A Magyar Hírlap cikkéből megismerhető dokumentum emlékeztet egy felmérésre, amely szerint hiába tiltja a 18 éven aluliaknak a cigarettavásárlást egy 1999-es törvény, a kiskorúak háromnegyedét minden további nélkül kiszolgálják.

A tanulmány ötszörösére emelné a dohányzással kapcsolatos szabályokat megszegőkre kivethető bírságot. Ma a tiltott helyen való füstölés például maximum harmincezer forinttal sújtható, míg azok az üzletek, amelyek külsején cigarettareklám van (ez tiltott) ötvenezer forintig bírságolhatók. Ennek nincs elrettentő hatása – vélekedett a Magyar Hírlap megkeresésére Szilágyi Tibor nemzetközi dohányzásellenes szakértő, a tanulmány készítője. Õ kulcskérdésnek tartja a termékdíj régóta napirenden lévő bevezetését. Számításai szerint, ha csak a jövedéki adó fél százalékát kitevő termékdíjat vezetnének be, azzal már egymilliárd forint kerülhetne a megelőző programok kasszájába.

A dokumentum a dohánygyárak elleni termékfelelősségi perek indításának gondolatát is felveti. A tanulmányban, amely törvényben szabályozná: a dohányipari cégek nem szponzorálhatnak egyetemeket, kórházakat, politikai pártokat. “Nem megengedhető, hogy egy orvos dohánygyár által szponzorált ösztöndíjat kapjon, ilyen konkrétan megtörtént az egyik egyetemen” – mondta Szilágyi Tibor. Szerinte az is álságos, ha a dohánygyárak a termékeik által okozott megbetegedések vizsgálatára alkalmas készülékeket ajándékoznak kórházaknak.

A tanulmány a cigarettásdobozokon megjelenítendő elrettentő képek mielőbbi bevezetését forszírozza, s javasolja, hogy legalább az anyagilag rászorulók kapjanak társadalombiztosítási támogatást a különböző leszoktató szerekre.

Mint azt Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott elmondta: a tanulmány – amelyet a tárcaközi bizottság már elfogadott – a következő néhány év tennivalóit foglalja össze. Az akciótervet hamarosan publikálják, hogy társadalmi vita kezdődhessen róla.