Hiába minősíti esetleg az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek az idei felvételi pontszámítási szabályokat, az elmarasztaló határozat nagy valószínűség szerint nem vonatkozik majd az idén felvételizőkre – hívják fel a figyelmet alkotmányjogászok.

Erre az esetre is marad azonban jogorvoslati lehetőségük az érintett diákoknak: kártérítési pert indíthatnak az oktatási tárca ellen.

Immáron ötödszörre tárgyalja ma az Alkotmánybíróság (AB) a felvételi pontszámítással kapcsolatos szülői beadványt. Mint arról a Magyar Hírlap is hírt adott, februárban két szülői egyesület is az AB-hoz fordult, mert szerintük a régebben érettségizettek számára jóval kedvezőbb a felvételi pontszámítási rendszer, mint a most végzősöknek.

A Magyar Hírlap utánajárt: hiába minősítené a testület alkotmányellenesnek az idei pontszámítási szabályokat (ha egyáltalán így dönt), szakértők szerint a határozat a most felvételizőkre nem vonatkozna. Az AB ugyanis csak egészen különleges esetekben él azzal a jogával, hogy egy jogszabályt a hatályba lépésének pillanatától, azaz visszamenőlegesen semmisítsen meg. “Száz esetből, ha kétszer fordul elő ilyen – mondta Kolláth György alkotmányjogász. – Az általános jogbiztonság a gyakorlat szerint általában előbbre való, mint a panaszos elszenvedett jogsérelme.”

Ugyanezt mondta a Magyar Hírlap kérdésére Halmai Gábor alkotmányjogász is. Szerinte a legvalószínűbb forgatókönyv egy esetleges elmarasztaló határozat esetében az, hogy a mostani szabályokat a határozathozatal időpontjától nyilvánítja semmisnek.
Kolláth György felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ebben az esetben azok a diákok, akik bizonyítani tudják, hogy az alkotmányellenes szabály miatt nem jutottak be egy egyetemre, kártérítési pert indíthatnak a minisztérium ellen. Az indok: a tárca kárt okozott nekik a nem elég körültekintő jogalkotással. Márpedig ha az AB esetleg igazat ad a szülőknek, valószínűleg nem kell sokáig várni az első próbaperre: Márkus Zsuzsa, a beadványt megfogalmazó Tüskevár Egyesület illetékese azt mondta, minden lehetőséget megragadnak majd, hogy küzdjenek az igazukért.