A kommunikációs cégek telefonos és internetes adatmegőrzési kötelezettsége bekerült az Európai Unió belügyminiszterei által elfogadott terrorellenes intézkedések közé.

A terrorügyekkel foglalkozó rendkívüli csúcstalálkozót (Charles Clarke brit belügyminiszter kezdeményezte|/hirek/12965) a londoni bombatámadások után.

Clarke elégedettségének adott hangot az egyhangúlag elfogadott terrorellenes irányelvek kapcsán. A tanácskozáson szintén szóba került a londoni áldozatok emlékének szóló, kétperces csütörtöki gyászcsend megtartása egész Európában.

Adatmegőrzés

A javaslatot kezdeményező brit miniszter előrelépésről számolt be az európai telekommunikációs és internetes cégeket érintő, a telefonhívások, szöveges üzenetek és e-mailek adatainak megőrzésére vonatkozó uniós tervezet elfogadásával kapcsolatban.

Sajtóértesülések szerint azonban továbbra is tisztázatlan, hogy a hatósági szervek miként férhetnek majd hozzá a kérdéses adatokhoz. Az Európai Parlament szerepvállalása az ügyben szintén kérdéses.

Míg Clarke az Egyesült Királyságban tavaly már sikerrel elindított szabályozásra hivatkozik, és a terrorszervezetek felderítésének fontosságát hangsúlyozza, a tervezet kritikusai a hatalmas költségekre, az adathalmaz körülményes kezelésére és a személyi szabadságjogok sérelmére támaszkodva érvelnek.

A tanácskozáson közösen elfogadott fontosabb intézkedések:

  • az eltűnt, ellopott robbanószerekről szóló információ megosztása
  • a terrortevékenység-finanszírozás ellehetetlenítése (új pénzügyi ellenőrzési szabályozások)
  • a személyazonossággal kapcsolatos visszaélések elleni fellépés
  • újabb erőfeszítések a terroristák toborzásának megállítására

Polgári szabadságjogok

Az Európai Unió belügyminiszterei a 2004-es madridi terrortámadásokat követően már részt vettek egy hasonló egyeztetésen. E találkozó eredményei közé sorolhatók: az Európai Letartóztatási Parancs intézményének gyorsított bevezetése, a rendőrségi információk hatékonyabb megosztását célzó intézkedések a további támadások megelőzésére. A britek most e cselekvési terv végrehajtását sürgetik.

A hatékonysággal és az emberi szabadságjogok tiszteletben tartásával kapcsolatban felvetett uniós kételyekre Clarke brit belügyminiszter így reagált:
A polgári szabadságjogok fogalmát arányosan kell kezelnünk. Szerintem például az Európában élő emberek alapvető szabadságjoga, hogy anélkül indulhassanak reggel munkába közlekedési eszközeiken, hogy felrobbantanák őket, hogy terrortámadások célpontjaivá válnának.