Halottak nevére írattak földeket a magyar-osztrák határ mellett fekvő Bezenyén. Az egykori külterületi szántóföldeken épül fel a tervezett Euro Vegas, amely hazánk legnagyobb élmény- és szórakoztató központja lesz 2010-re. Az érintetteknek a közjegyző azt javasolta, a példátlan eset miatt pereljék be a földművelésügyi minisztériumot.

Három éve a nevesítés során az egykori szövetkezeti tagok külterületi szántóföldet kaptak Bezenyén, közülük azonban többen már jóval korábban elhunytak. A Halásziban élő Mikéné Földes Rozália szülei és nagyszülei esetében a póthagyatéki eljárás során derült ki, hogy haláluk után írtak a nevükre földeket a földművelésügyi hivatalban. Nemcsak az eljárás, hanem annak következménye is sérti az érintett családokat, hiszen többe kerül az eljárás, mint amennyit a jelenlegi örökség ér.

Mikéné Földes Rozália, Halászi: ” Mélységesen felháborodtam, amikor a bírósági végzést kézhez kaptam. Nem gondoltam volna, hogy nagyanyám és édesanyám halála után 5, illetve 7 évvel földet írnak a nevükre, és emiatt még fizetnem is kell.”

A Győr-Moson-Sopron Megyei Földhivatalban úgy látják, az illetékes szervek nem hibáztathatók, hiszen ott senki sem jelentette be, hogy a korábbi szövetkezeti tagok már nem élnek.

Babiczky Gábor ingatlan nyilvántartási osztályvezető,Győr-Moson-Sopron Megyei Földhivatal: “Sem a földhivatalok, sem a földművelésügyi hivatal, most országosan mondom, időközi elhalálozásokról, öröklésekről nem tudnak, ezekről csak a közjegyzői hagyaték-átadó végzésekből értesülnek.”

Az örökösök pert fontolgatnak: szerintük a föld, amely a leendő Euro Vegas területén található, legalább a tízszeresét éri a megjelölt árnak. Úgy látják, egyebet nem tehetnek, maximum beperelik a minisztériumot, amely 1994-es adatok szerint íratott földeket a halottakra.