A londoni City 100 legnagyobb ügyvédi irodája összesen majd’ 3 milliárd font haszonra tett szert, miután az elmúlt évben körülbelül 10 milliárd font bevételt könyvelhettek el. A 3 milliárdos haszon több mint egyharmada a négy legnagyobb irodához került

A 2004/05-ös évre vonatkozó táblázatokból kiderül, hogy a középszintű ügyvédi irodák beerősítettek: a legnagyobb cégekhez képest az ők arányosan nagyobb profitra tettek szert.
A visszafogottságukról ismert vállalati ügyekkel foglalkozó irodák mostanában azzal találják szembe magukat, hogy a jogi hírújságok mostanában minden lehetséges pénzügyi adatot közölnek róluk és partnereikről. A lapok által közzétett adatok néhol különböznek egymástól, abban azonban teljes az egyetértés, hogy manapság mást értenek sikeres ügyvédi profil alatt, mint korábban.

A Legal Week magazin helyettes szerkesztője szerint néhány nagyobb cég gondokkal küszködik, míg a piac korábban kevésre értékelt szegmensein tevékenykedő irodák egyike-másika készen áll arra, hogy végrehajtsa a nagy áttörést. Alex Novarese véleményét adatokkal támasztotta alá: a Hammonds 26, a Lovells 21, a Denton Wilde Sapte pedig 14 százalékkal kisebb haszonra tett szert.
A The Lawyer szerkesztője, Catrin Griffiths elmondta, hogy az elmúlt év mindenkinek a fellendülés éve volt, de a legnagyobb megkönnyebbülés az öt legnagyobb londoni iroda háza táján tapasztalható. A Clifford Chance, a Linklaters, a Freshfields Bruckhaus Deringer és az Allen & Overy partnereinek éves jövedelme átlagosan 13,5 százalékkal nőtt és most 710 000 font körül mozog.

A szerkesztőnő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobbak csak egy helyben toporog, miközben néhány közepes méretű versenytársuk átalakítja a piacot: a Berwin Leighton Paisner, a Herbert Smith, a Macfarlanes, az SJ Berwin és a Travers Smith irodák azok, amelyek igencsak javítanak a hasznokat és bevételeket mutató táblázatok összképén.

A Financial Times júniusban már rávilágított arra, hogy az éves szinten egymillió font felett kereső partnerek száma nőtt a korábbiakhoz képest. Ez annak is köszönhető, hogy a nagyobb cégek az alulteljesítő partnerek körmére néztek.

A Legal Business magazin szerkesztője, Tom Freeman szerint mostanában egyre nehezebb partnerré válni és annak is maradni. A hagyományos partnership modell visszaszorulóban van és az üzleti vállalkozások hierarchikus rendszere lesz meghatározó az ügyvédi irodákban.

A női ügyvédek kilátásai sem túl kedvezőek. A Legal Business adatai szerint annak ellenére, hogy a legnagyobb 100 iroda dolgozóinak 45 százaléka nő, a teljes jogú partnerek közt ez az arány már csak 15 százalék. A Herbert Smith, Kennedys and Speechly Bircham-nél a teljes jogú partnerek között mindössze 5 százalék volt nő.

Az általános fellendülésnek köszönhetően a számlázáskor kevésbé szégyenlős amerikai irodák is egyre nagyobb teret nyernek: a City 50 legnagyobb irodája között 15 amerikai illetőségű, s ezek közül csak 3 nyerte el ezt a posztot egy brit iroda felvásárlásának köszönhetően. A The Lawyer kimutatása szerint a transzatlanti irodákban dolgozó ügyvédek hatékonyabban dolgoznak: az egy partnerre jutó bevétel arányaiban magasabb volt, mint a brit irodákban. A számadatok szerint az egy partnerre jutó bevétel nagyságát tekintve a legnagyobb 10 irodából 8 amerikai. Etekintetben az első helyet a Latham & Watkins szerezte meg, ahol mindegyik partner átlagosan 2 800 000 font bevételt juttatott a cégnek.