Nem jutottak el az Európai Unió bel- és igazságügy-miniszterei szerdai luxembourgi találkozójukon a megállapodásig a távközlési adatok rögzítésének témakörében, de haladás történt, és abban egyetértenek, hogy még az idén meg kell születnie az egyezségnek.

A tagországok a terrorellenes küzdelem fokozásának érdekében nagy fontosságot tulajdonítanak a tervnek, de szem előtt kívánják tartani az adatvédelmi szempontokat, illetve arról sincs egyetértés, hogy milyen típusú uniós jogszabály – irányelv vagy kerethatározat – szülessen a témában. A miniszterek menekültügyi témákról is tárgyaltak, és – mint Franco Frattini európai biztos közölte – egyebek közt azt a szándékot nyilvánították ki, hogy az EU már az elkövetkező hetekben fokozza ez irányú kötelezettségvállalásait Afrikával szemben.