Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, a Gazdasági Versenyhivatal, és a Magyar Energia Hivatal új alapelveket fogadott el az energiaszektorból érkező panaszok ügyinézése kapcsán.

Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, a Gazdasági Versenyhivatal, és a Magyar Energia Hivatal, mint az energiaszolgáltatási szektorban versenyfelügyeleti, államigazgatási, fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó hivatalok, (továbbiakban: Hivatalok) áttekintették az áram-, és gázszolgáltató társaságok fogyasztói szolgálati tevékenységére vonatkozóan hozzájuk beérkezett fogyasztói panaszokat.

Megállapították, hogy az utóbbi időben az elosztó/szolgáltató vállalkozások nagymértékű díjemeléseket hajtottak végre olyan, csak az elosztó/szolgáltató által elvégezhető beavatkozások esetében, mely beavatkozások elvégzésének szükségessége a fogyasztó kérésén alapul, vagy a fogyasztó magatartása miatt merül fel. A beavatkozások után elkészített számlák sok esetben olyan elemeket tartalmaztak, amelyeket a fogyasztó nem tudott beazonosítani, az elosztók/szolgáltatók pedig kérésre sem adtak elegendő mértékű magyarázatot. Az előzetes tájékoztatások jelentős számú esetben nem voltak kielégítők. Néhány társaság a jogszabályokat a PTK 207.§ (2) bekezdésébe ütközően, vagyis nem a fogyasztó számára legkedvezőbb módon értelmezi. Ennek következtében sok esetben felborul a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyensúlya.

Tekintettel arra, hogy ezen tevékenységek végzésére az elosztók/szolgáltatók ill. megbízottaik jogi és természetes monopóliummal rendelkeznek, minek következtében a klasszikus értelemben vett verseny nem alakulhat ki ezen a téren, a Hivatalok megállapodtak abban, hogy jelzett ügyekben eddig folytatott tevékenységüket még hatékonyabbá teszik, tapasztalataikat rendszeresen egyeztetik, és szükség esetén élnek azzal a lehetőséggel, hogy jogszabály változtatást kezdeményezzenek a kifogásolt magatartások megszüntetése érdekében. Egyúttal ezennel felszólítják az érintett társaságokat, hogy változtassanak eddigi magatartásukon, és fogyasztói szolgálati tevékenységük árait önkéntesen korlátozzák a társadalom számára elfogadható mértékűre. Kiemelik a Hivatalok, hogy a jogi monopóliummal felruházott társaságokat a számukra biztosított többlet jogok fejében fokozottan terhelik a tisztességes piaci magatartás követelményei és kötelezettségei.

A Hivatalok egyik fontos tevékenysége a fogyasztók érdekeinek védelme. Ezen tevékenységük keretében egyeztettek néhány olyan általános kiindulási alapelvet, melyeket mindannyian szem előtt tartanak a jövőben érkező bejelentések, panaszok kivizsgálása során.

A fogyasztókat a lehető legszélesebb körben tájékoztatni kell arról, hogy az elosztókkal/szolgáltatókkal való kapcsolatuk során nem csak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak. Ennek keretében éppúgy kötelesek a számlákat kifizetni, mint eleget tenni az általános együttműködés követelményeinek. Az együttműködés egyik fontos eleme például, hogy a fogyasztó még számára kedvező rendellenesség esetén is jelzi annak tényét a szolgáltató felé, továbbá az, hogy folyamatosan megfelelő üzembiztonsági szinten tartja az általa üzemeltetett berendezéseket, hálózatrészeket. A Hivatalok felhívják a figyelmet arra, hogy az együttműködés elmulasztása miatt bekövetkező jogszerű, ám kellemetlen következményeken (pl.: utólagos pótszámlázás, tűz-, élet-, és vagyonvédelem miatti kikapcsolás) sok esetben már ők sem tudnak enyhíteni.

A fizetési kötelezettségeiket megfelelően teljesítő fogyasztók, továbbá a közüzemi ellátás biztonságához és színvonalához fűződő közérdek védelme úgy kívánja, hogy az elfogyasztott villamos energia vagy földgáz díját az fizesse meg, aki a szolgáltatást igénybe vette. Valamennyi fogyasztónak meg kell értenie, hogy a Hivatalok egyikének sincs arra hatásköre, hogy szociális vagy bármely más indokok alapján elengedje, vagy csökkentse a tartozás mértékét. A szolgáltatás ellenértékének meg nem fizetése következtében végrehajtott kikapcsolás (szolgáltatás-felfüggesztés) – amennyiben a jogszabályi feltételek teljesülnek ő nem tekinthető az elosztók/szolgáltatók erőfölénnyel való visszaélésének.

Jelen állásfoglalás annak érdekében került kiadásra, hogy felhívja a közüzemi villamos energia és földgáz piac szereplőinek figyelmét arra, hogy a fogyasztó és a szolgáltató közötti együttműködési hiányosságok számos esetben disszonanciát, sérelmet eredményeznek, és ezekben az esetekben a Hivatalok indokoltnak látják az állami beavatkozást.

Dr. Lenkovics Barnabás
állampolgári jogok országyűlési biztosa
Országgyűlési Biztosok Hivatala

Dr. Geri István
főigazgató
Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség

Dr. Nagy Zoltán
elnök
Gazdasági Vesenyhivatal

Horváth J. Ferenc
elnök
Magyar Energia Hivatal