A státustörvénnyel szembeni román kifogásokat, ellenérveket felsoroló szóbeli jegyzéket nyújtott át a román külügyminisztériumban Cristian Diaconescu államtitkár Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövetnek – közölték szerdán román hírforrások.

Hasonló tartalmú jegyzéket nyújtott át szerdán Románia budapesti nagykövete a magyar Külügyminisztériumban – jelentette a román rádió, amely arról is beszámolt, hogy Mircea Geoana, a román diplomácia vezetője közölte: Max van der Stoel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa a magyar hatóságokhoz intézett levelében aggodalmát fejezte ki és fenntartásait fogalmazta meg a magyar státustörvénnyel kapcsolatban. Közben a román médiában egymást érik a különböző pártok és politikusok állásfoglalásai a magyar Országgyűlés által kedden elfogadott kedvezmény-törvénnyel szemben. A Nagy-Románia Párt (PRM), amely a bukaresti törvényhozás legnagyobb ellenzéki csoportját adja, közleményben fejezte ki felháborodását a magyar törvény miatt. A szélsőségesen nacionalista magatartásáról ismert párt szerint a státustörvény “faji jogszabály”. A PRM követelte, hogy helyezzék törvényen kívül a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget , mert “az RMDSZ akciói veszélyeztetik a nemzetbiztonságot”. Corneliu Vadim Tudor pártja egyszersmind indítványozta, hogy Románia egyoldalúan mondja fel a román-magyar alapszerződést, “ha Magyarország kitart tervei mellett”. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) álláspontja szerint előzetes kétoldalú megállapodás nélkül Romániában nem lehet alkalmazni a magyar törvényt. A PNL felszólította a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD): helyezze előtérbe a román nemzeti érdekeket és “határozottan szálljon szemben a magyar kezdeményezéssel”. Valeriu Stoica, a PNL elnöke szerdai sajtóértekezletén úgy nyilatkozott, hogy nem érthet egyet egy olyan “kezdeményezéssel”, amely etnikai diszkriminációt idéz elő és “súlyos egyensúlyzavarokat okoz a román gazdaságban”. Antonie Iorgovan, a román szenátus jogi bizottságának kormánypárti alelnöke egy rádiónyilatkozatában “jogi torzszülöttnek” nevezte a magyar státustörvényt. Traian Basescu, a Demokrata Párt (PD) elnöke, Bukarest főpolgármestere úgy vélekedett, hogy a magyar jogszabály “kihívás az (1996-os) alapszerződés ellen”, azt Románia területén alkalmazni nem lehet. Hozzátette: a román kormány “szelíd álláspontja” a státustörvény ügyében azzal magyarázható, hogy “hatalmon maradásához a PSD-nek szüksége van az RMDSZ-re”.