A keddi sikertelen választás miatt a pártoknak ismét tárgyalniuk kell arról, hogy kit jelöljön a köztársasági elnök a Majtényi László távozásával megüresedő adatvédelmi posztra. Az ellenzék álláspontja szerint a megbeszéléseket azonnal meg kell kezdeni, hogy ne maradjon betöltetlenül az általuk kiemelten fontos pozíció.

Az adatvédelmi biztos mihamarabbi jelölése érdekében azonnali egyeztetéseket látnak indokoltnak a szocialisták, valamint a szabad demokraták. Az SZDSZ levélben kérte Áder János házelnököt arra, hogy kezdeményezzen pártközi egyeztetéseket. Szent-Iványi István frakcióvezető szerint ugyanis elengedhetetlen, hogy a Majtényi László mandátumával július 1-jén megüresedő posztot minél hamarabb betölthesse az Országgyűlés. Az szinte lehetetlennek tűnik, hogy a parlament keddi, esetleg szerdai rendkívüli ülésén ez a plénum elé kerüljön. Szent-Iványi úgy véli, megkönnyítené a tárgyalásokat és azt követően a köztársasági elnök jelölését, ha valamennyi párt megnevezné jelöltjét és az alapján teremtenének konszenzust. A szabad demokraták ebben az esetben ismét Majtényi Lászlót ajánlanák a tisztségre – szögezte le a frakcióvezető. Szent-Iványi szerint azért is sürgető az adatvédelmi biztosi poszt betöltése, hiszen az állampolgári jogok országgyűlési biztosához évente több ezer beadvány érkezik. A politikus úgy véli, nehezen elképzelhető, hogy ezeken túl az adatvédelmi sérelmek orvoslására futná idejéből. Ezt a véleményt osztja Vastagh Pál, az MSZP képviselője is. Álláspontja szerint a hivatal működése megkívánja a mielőbbi választást. Vastagh szerint most könnyebb lesz mindenkinek elfogadható jelöltet találni, hiszen csupán egy személyről kell megállapodni. Azt azonban hangsúlyozta a politikus, hogy mind a köztársasági elnöknek, mind a házelnöknek hatékonyabban kell részt venni az egyeztetésekben, mint a korábbi jelölés esetében. Vastagh úgy látja, hogy a politikai pártoknak azzal is tisztában kell lenniük, hogy rendkívül rossz fényt vetne Magyarországra, ha az ősszel elkészülő országjelentésbe az kerülne be, hogy betöltetlen az adatvédelmi biztos tisztsége. Tegnapi sajtótájékoztatóján Áder János házelnök az MSZP-t okolta azért, hogy kedden sikertelen volt az adatvédelmibiztos-választás. A házelnök felelőtlennek és botrányosnak minősítette azt, hogy a szocialisták szakmai kifogásokra hivatkozva vétózták meg Mádl Ferenc jelöltjét. Erre az utóbbi tizenegy évben nem volt példa – jelentette ki Áder János.