Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám- és Pénzügyőrség 2005. július 7-én Együttműködési Megállapodást írt alá az adóval és költségvetési támogatással összefüggő adókötelezettségek ellenőrzésének hatékonyabbá tétele érdekében.

Eszerint az adózás rendjéről szóló törvény felhatalmazása alapján a vámhatóság önállóan végzi a nyugta- és számlaadási kötelezettség ellenőrzését, a forgalmazott, felhasznált, birtokolt termékek eredetének vizsgálatát, valamint a kezdő vállalkozások egyes adókötelezettségeinek vizsgálatát. A két hatóság közötti együttműködés kiterjed az ellenőrzések hatékonyságát segítő kétoldalú adatszolgáltatásra is.

A közös ellenőrzések is hozzájárultak ahhoz, hogy az idei ÁFA-bevételek november végéig 11,3%-kal meghaladták a tavalyi év azonos időszakát, ami 173 Mrd forint többletet jelent az APEH adatai szerint.

A Vám- és Pénzügyőrség 2005. január és november között több mint tízezer adóellenőrzést végzett, melyek közül minden ötödik esetben kellett jogsértést megállapítani. A kiszabott mulasztási bírság összege meghaladja a 45 millió forintot.

Az együttműködés keretében felállított, három adóellenőrből és egy pénzügyőrből álló, úgynevezett “Rapid” ellenőrző csoportok sokmilliárdos adócsalásokat akadályoztak meg.

2006. januártól az adóellenőrzésekben résztvevő pénzügyőrök számára emelt szintű elméleti és gyakorlati képzés beindítását tervezi a Vám- és Pénzügyőrség.