Az Európai Parlament két legnagyobb csoportja kompromisszumos megállapodást kötött a sok vitát kiváltó szolgáltatási irányelvről. A Parlament első olvasatban jövő héten tárgyalja az irányelv tervezetet.

A szocialisták raportőre Evelyne Gebhardt, akinek jelentését a belső piaci bizottságban már elfogadták, úgy nyilatkozott, hogy ésszerű megoldás született, amely a liberális és a protekcionista megoldások között helyezkedik el. A szolgáltatási irányelv sarokpontját, a származási ország elvét a mostani megállapodás szerint újrafogalmazzák. Az új verzió szerint minden az EU-ban alapított vállalatnak joga van ahhoz, hogy bármely más tagállamban szolgáltatásokat nyújtson és a tagállamoknak minden létező akadályt el kell törölniük, amivel a más tagállamokban alapított cégek találkozhatnak. Gebhardt kifejtette: ez azt jelenti, hogy a lengyel vízvezeték szerelő anélkül nyújthat szolgáltatást Franciaországban, hogy a francia hivatalok bármilyen felszerelést, anyagot vagy szakképesítést kérhetnének tőle, díjaikat maguk állapíthatják meg.

A munkavállalóikat kiküldő cégeknek azonban, meg kell majd felelniük a befogadó ország minimum munkaügyi, szociális és környezetvédelmi szabályainak, hogy elkerülhető legyen a sokak által emlegetett “szociális dömping”. A megállapodás ellenére a szolgáltatások irányelvről folyó vitának még koránt sincs vége. A néppárti képviselők szeretnék, ha a szociális szolgáltatások nem tartoznának majd a szabadon gyakorolható szolgáltatásfajták közé, de a többi “gazdasági érdekeket szolgáló” szolgáltatás igen. A szocialisták amellett érvelnek, hogy a közérdekű szolgáltatásokra, mint az oktatás vagy az egészségügy ne vonatkozzon a jogszabály.

Az Európai Parlament jövő heti plenáris ülésén (2006. február 13-17.) első olvasatban tárgyalja és február 16-án szavaz az irányelvtervezetről. A Parlamentben született döntéseket figyelembe véve az Európai Bizottság új tervezetet készít, amelyet átad a tagállamoknak.