Helybenhagyta az I. fokon eljáró bíróság ítéletének a büntetési tételre vonatkozó részét a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa, így jogerősen 3 év börtönbüntetést kapott az a Bács-Kiskun megyei férfi, M. I., akinél egy rendőri ellenőrzés során jelentős mennyiségű kábítószert találtak. Változott a bűncselekmény minősítése: a táblabíróság a vádlottat kábítószerfüggőként, jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés kísérletében mondta ki bűnösnek.

Az érettségizett, a szülei magángazdaságában dolgozó M. István rendszeres kábítószer fogyasztó, kábítószerfüggő, s korábban már többször is volt büntetve kábítószerrel visszaélés miatt.

A vádlott 2004. szeptember 10-én Soltvadkerten egy általa Ernőként megjelölt személytől 703 darab MDMA-bázist tartalmazó tablettát, 49,78 gramm Kannabinoid vegyületeket, közöttük Delta-9-THC-t tartalmazó növényi anyagot, növényi ágvégződést, illetve Amfetamin tartalmú fehér port vett át, hogy azt egy Robertónak nevezett személy részére Budapestre szállítsa. Sikeres átadás esetén a vádlott, Budapesten 30 ezer forintot kapott volna.

A vádlott a kábítószert kocsija üléstámlájába rejtette, majd elindult Pestre, de a rendőrjárőr igazoltatta, s megtalálták az autóban lévő kábítószert. A lefoglalt szerek együttes mennyisége meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát, annak legalább 2,3-szerese.

Kábítószerfüggőként, jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés bűntettében találta bűnösnek ezek után a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2005. november 9-én M. István (1983 – öregcsertői lakos) vádlottat, s ezért őt 3 év börtönre ítélte, és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést.