Helybenhagyta az I. fokú bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa, így jogerősen 12 év (I. rendű), illetve 14 év (II. rendű) fegyházbüntetést kapott az a két kevermesi vádlott (I. rendű: ifj. G. G. és II. rendű: ifj. T. G., aki különös kegyetlenséggel agyonvert egy férfit.)

A vádlottak 2004. május 23-án délután, majd az esti órákban Kevermes egyik kocsmájában italoztak. Eközben az I. rendű vádlott elment édesapja lakásába, ahol észrevette, hogy az apja tulajdonában lévő hifitorony eltűnt. Visszatérve a kocsmába az ott tartózkodó és ittas állapotban lévő sértettet, K. J.-t– aki 2002 óta lakott albérletben az I. rendű vádlott lakásában – arról faggatta, hova tűnt a hifitorony, s egy gázpalack eltulajdonításával is megvádolta a sértettet. A sértett ezt tagadta, mire az I. rendű vádlott tettleg bántalmazta, s felszólította, hogy költözzön ki az albérletéből. Ezután a sértett visszatért a kocsmába és tovább italozott, majd este 9 óra körül hazament az albérletébe.

A kocsmában az I. rendű vádlott arra kérte a II. rendű vádlottat, hogy a sértettet otthon verjék meg a neki tulajdonított lopás miatt. A II. rendű vádlott ebbe beleegyezett, majd bort vettek, s fél 10 körül elindultak az I. rendű vádlott lakásába. A két férfihez csatlakozott a III. rendű vádlott is.

Hazaérve a vádlottak ismét számon kérték a sértettet az eltűnt hifitorony és a gázpalack miatt, majd mindketten ütlegelni kezdték. Az ittas vádlottak a sértett mintegy 10-15 percig tartó verése közben ütötték a férfi fejét, megrugdosták, mellkasát megtaposták, majd a bántalmazást fejre mért rúgásokkal zárták le. A sértett belehalt a verésbe. A sértetten összesen több mint húsz külsérelmi nyomott fedeztek fel az ügy kivizsgálása során.

Miután a vádlottak meggyőződtek arról, hogy áldozatuk meghalt, a holttestet otthagyták, s eltávoztak a II. rendű vádlott lakásába. Előtte a III. rendű vádlott a vérnyomokat feltörölte azért, hogy azt a látszatot keltse, a sértett nem az I. és a II. rendű vádlott cselekményének következtében veszítette az életét.

Társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Békés Megyei Bíróság 2005. szeptember 20-án ifj. G. G. (1981) I. rendű vádlottat, s ezért őt 12 évi fegyházra ítélte, s 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ügy II. rendű vádlottja, ifj. T. G. (1980) társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettéért 14 fegyházbüntetést kapott, s őt is 10 éve tiltották el a közügyek gyakorlásától.

A III. rendű vádlottat, T. M. (1969) emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás bűntettéért 1 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Az ítélet a III. rendű vádlott esetében jogerőssé vált, a fellebbezéseket követően a Szegedi Ítélőtábla az I. és a II. rendű vádlott ügyét tárgyalta.
Az ítélet ellen az I. és a II. rendű vádlottak, valamint védőik a büntetés enyhítése érdekében nyújtottak be fellebbezést.