Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt.

Sólyom László a mai napon az Alkotmány 26. § (2) bekezdésében biztosított jogkörével élve megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt. A köztársasági elnök levélben tudatta döntését Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével.

A törvény módosítja a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvényt, és a középületek akadálymentesítésére vonatkozóan új határidőket állapít meg.

A középületek akadálymentesítésének 2004. december 31-i határidejét még 1998 áprilisában állapította meg az Országgyűlés. Ennek ellenére az akadálymentesítettség a határidő lejárta után több mint egy évvel is csak mintegy egyharmados készültségű. A törvény egy új, a fokozatos teljesítés elvére épülő rendszert állapít meg azzal, hogy a megvalósítás végső határideje a központi költségvetési szervek vonatkozásában 2010. december 31-e, a helyi önkormányzat által nyújtott, illetőleg feladatellátását biztosító közszolgáltatások esetében pedig 2013. december 31-e.

A köztársasági elnök a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megvalósítása végső határidejének ennyire távoli időpontban történő megállapításával nem ért egyet.

Az államfő szerint a mindenkori Országgyűlés, Kormány és az önkormányzati képviselő-testületek részére több mint hat és fél év állt rendelkezésre, hogy további jogalkotással és konkrét intézkedésekkel végrehajtsák ezt az állami kötelezettséget. A most elfogadott tartalmi módosítások az érintettek számára előnyösebbé tehetik a szabályozást, a lépcsőzetes és konkrétumokra épülő határidő-rendszer pedig hatékonyabbá a teljesítést. Tény az is, hogy a szakszerű akadálymentesítés komoly anyagi ráfordítást igényel a költségvetés részéről, ez az ügy azonban elsősorban szemléletbeli kérdés. Egy már több mint egy éve lejárt hat és fél éves határidő végső soron újabb öt, illetve nyolc évvel történő meghosszabbítása Sólyom László szerint aránytalan és méltatlan lenne, és jelentősen hátráltatná a fogyatékkal élők társadalmi integrációját.

Ezért az államfő arra kérte az Országgyűlést, hogy vizsgálja felül az általa kifogásolt rendelkezéseket, és állapítson meg rövidebb határidőket a végső teljesítésre vonatkozóan.

A köztársasági elnök levele, melyben indokait részletesen kifejti, a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján is olvasható.