Az Európai Parlament költségvetési bizottsága előterjesztés-tervezetet fogadott el, amely hivatalosan is véget vetne a költségvetési keretről szóló, jelenlegi intézményközi megállapodásnak. Ha a plenáris ülés is rábólint, ez azt jelentené, hogy nem maradhat érvényben a jelenlegi büdzsé és vissza kell térni az éves költségvetésre, ha az intézmények nem tudnak megállapodni a 2007-2013-as pénzügyi keretről.

A Reimer Böge által jegyzett javaslat elfogadásával az EP tulajdonképpen felmondaná a jelenlegi (2000-2006-os) keret-költségvetésről született megállapodást és ezzel megakadályozná, hogy az EU a jelenlegi büdzsé számai alapján működjön tovább, amennyiben nem születik megállapodás a 2007-2013 közötti költségvetésről.

A tagállamok vezetői tavaly decemberben a következő, 2007 és 2013 közötti keretköltségvetés fejezeteinek főösszegéről állapodtak meg, a pénzek fejezeteken belüli elosztására a napokban terjesztett elő javaslatot az Európai Bizottság. Az EU-25-ök tavaly decemberben arról döntöttek, hogy 2007 és 2013 között 862 milliárd eurót fordítanak a közös politikák finanszírozására. Ez az összeg nagyságrendekkel kevesebb az Európai Bizottság által eredetileg javasolt több mint 1 billió eurónál.

Miközben a tagállamok tudatában vannak annak, hogy a rendelkezésre álló anyagi források szűkösek, nem mindenben értenek egyet azzal, ahogy a Bizottság az egyes területek között felosztaná a pénzeket. A szakminiszterek hétfő délelőtti ülésén például szinte valamennyi ország – még az egyébként a kisebb büdzsé egyik legfőbb szószólójának számító Németország is – keveselte a kül- és biztonságpolitikára fordítandó összegek nagyságát. A külkapcsolatokon kívül elsősorban a transzeurópai hálózatok fejlesztése, a migrációs és oktatási programok esnének áldozatául a pénzszűkének, legalábbis a Bizottság által elkészített lebontási terv alapján.

A felek célja, hogy áprilisban megegyezésre jussanak a finanszírozási kérdésekben. Az intézményközi megbeszélések március 21-én folytatódnak.