A nemrég közzétett bejelentése szerint holland kormány az ország állampolgárai számára személyre szabott internetes oldalt készül biztosítani, melynek révén digitálisan elérhetővé válnak a közintézményeknél vezetett nyilvántartások és a fontos dokumentumok megújításáról mindig időben érkezik számukra értesítés.

A kezdeményezés célja, hogy a természetes személyek és más entitások, így például a gazdasági társaságok (melyek egyszer szintén kapnak majd ilyen honlapokat) bármely időpontban hozzáférhessenek adataikhoz és ezzel egyidőben csökkenjenek a közigazgatási költségek is.

Az angol rövidítése szerint csak PIP-ként (Personal Internet Page) emlegetett projekt még idén útjára indul, de arról egyelőre nem szólnak információk, hogy az oldalak mikor válnak mindenki számára elérhetővé. Nem tisztázott, hogy a PIP rendszer mikor fog teljesen működni, mert a teljes körű bevezetés hosszú és bonyodalmakkal teli feladat – közölte a holland belügyminisztérium.

A kezdeményezésben 10-15 kormányzati szerv vesz majd részt és nyújt információt a holland állampolgárok számára adóügyekről, ösztöndíjakról, különféle engedélyekről és társadalombiztosítási adatokról.

A PIP arra is emlékezteti majd az állampolgárokat, hogy meg kell újítaniuk hivatalos irataikat, de helyzetjelentést is ad például az építési engedély iránti kérelem elfogadásáról is.

A Magyarországon e-közigazgatás néven ismert digitalizált államigazgatás egyre több európai országban kerül alkalmazásra. Dániában például már alanyi jogon jár egy postafiók és egy jelszó, melyek használatával az állampolgárok az interneten keresztül intézhetik ügyeiket.